Tanzánia – Önként

Március 8-a mint tudjuk a Nemzetközi Nőnap ünnepe, de hetünk számára humanitárius utunk első napja is volt egyben. Néhányan a csoportból naivan, mások bátran vágtunk neki Tanzániának, France vezetésével. Egy biztos, mindenki minden óvintézkedést megtett, hogy az út zökkenőmentes és kellemes legyen. Beoltattuk magunkat és felszerelkeztünk a harmadik világ kívánalmainak megfelelően (maláriagyógyszer, hálózsák, impregnált szunyogháló, fejlámpa stb). Izgatottak is voltunk, hiszen páran első alkalommal jártunk Afrikában.
A repülőút Kenyáig (Nairobi) hosszú volt, és ismerkedéssel telt. Csapatunkban egy közös volt csak, hogy ugyanarra az útra fizettünk be, így volt is miről faggatnunk egymást. Március 9-én dél körül érkeztünk meg az árvaházhoz Namangába (Tanzánia) egy helyi járatos busszal, amely út során, és a sors kifürkészhetetlen keze által, egy izraeli srác is csatlakozott csoportunkhoz. Be kellett látnom, hogy Afrikában az önkéntes munkának ilyen varázsa van a fehér ember számára. Az árvaháznál megismerkedtünk Dr Kabatival és feleségével Joice-al, akik az árvaház alapítói, illetve a 35 árvával, majd elsétáltunk a gyerekekkel és Dr Kabatival az iskolájukhoz. Ott, szemügyre vettük az osztálytermeket, illetve azt a félkész épületet (vendégházat), amelynek munkálatához csapatunk is hozzájárulását adta mind anyagi mind fizikai értelemben, mikor befizettünk erre az útra. A vendégház a Tanzániába érkező önkéntesek részére készül, akik szállásdíjaikkal így járulnak hozzá az árvaház bevételének növeléséhez.
A nap már melegen sütött, mikor másnap elindultunk első önkéntes napunkra. Az átlag hőmérséklet 30 C fok körül volt, szinte egész nap. Az iskolához érkezésünkor Dr Kabati vázolta a teendőket, amelynek lényege a vendégház aljzatának előkészítése volt betonozásra.

7+ 1 fős csapatunk három részre szakadt. A munka első fázisát a férfiak vállalták be csapatunkból; nevezetesen Zsolt és Ferike. Az Ő feladatuk a vendégház egyes szobáiban 10-15 cm-rel mélyebbre ásni az aljzatot a ház alapjához képest.
E közben négy lány a csapatból: Maya, Erika, Petra és Ági köveket gyűjtöttek aminek átmérője sokszor meghaladta a 40-50 cm-t is, és a vendégházhoz szállitották talicskával, zsákban vagy kézben cipelve.
A munka harmadik fázisát magam végeztem a hozzánk szegődött izraeli fiúval, Itzhakkal együtt. A mi feladatunk a lányok által gyűjtött köveket egymás mellé rakosgatni a fiúk által már előkészített szobákban. Ehhez a munkához szintezőt használtunk, vagyis olyan magasságig kellett pakolnunk a nagyobb köveket egymás mellé, a kisebbet pedig egymásra, ameddig a kihúzott szintező ért.
A csoportok a 3 nap alatt nem váltogatták egymást, így mindenki maradt a ’szakmájánál’. A 3. nap végére sikerült előkészítenünk 3db kb 6 nm-es és 1db kb 12 nm-es szobát betonozáshoz.
A négy szoba 3 nap kemény munkájának eredménye volt. France szerint dolgoztunk, mint a négerek, és ez tényleg így volt. A csoportból senki nem sajnáltatta magát vagy problémázott a munka miatt, illetve a körülményeken. A három nap alatt világossá vált számunkra az is, hogy itt Afrikában az emberek valóban mindent kézzel és apró szerszámokkal végeznek, mint ahogy azt Nekünk is tenni kellett. Munkánk igazi gyümölcse az volt, amikor a Serengetiből visszatérve a négy szobából kettőben megtörtént a betonozás, és sima egyenletes padló lett az általunk kövekkel kirakottak helyén.
Az önkéntes napok leforgása alatt volt alkalmunk az árváknak is szervezni programot. Egy délután minden árvát új ruhába öltöztettünk az általunk hozott adományokból, illetve megajándékoztuk őket egy pár plüss állattal is. Az a nap sok játékkal és nevetéssel telt. Majd másnap, a facebook-on is meghirdetett cipőproject keretében, minden árva a namangai piacon kiválaszthatott magának egy fekete iskolai cipőt, amely izgalmas projectnek mi magunk is résztvevői voltunk.
Kicsit fáradtan, de annál boldogabban vágtunk neki a 3 nap önkéntes munka után Serengetinek és Ngorongoro-nak. George szafaris tapasztalatának és sas szemének köszönhetően sikerült a ’Big five’-ot lencsevégre kapni (oroszlán, elefánt, bivaly, leopárd és az orrszarvú), de ezen felül még számos más nagytestű és kistestű állattal is találkoztunk. Az élmény, azt gondolom, mindannyiunk számára felejthetetlen volt. Kint tartozkodásunk ideje alatt Dr Kabati segítségével meglátogathattunk egy eldugott maszáj falut is, ahol nem csak a maszájok életébe nyertünk betekintést, de a 12-14 éves fiúk körülmetélésének szertartásába is. A Serengetiből Namanga felé egy másik néger népcsoport, a mozambik-ok életébe is bepillantottunk, megismertük földművelési szokásaikat, és a banánsör főzés rejtelmeit. Jártunk fafaragó mestereknél és tinga-tinga festmény készitőknél is, de még sorolhatnám tovább.
Összességében egy élményekben gazdag út részesei voltunk amit elsősorban az Alapitványnak, másodsorban magunknak is köszönhetünk. Igaza lett France-nak, Afrika valóban drogként hatott ránk, hiszen még haza sem értünk de már a következő afrikai utunkat terveztük. Egy biztos, néhányan még vissza fogunk térni Tanzániába.

Saci (Makai Sarolta Éva)