Aktualitások
Folyamatosan dolgozunk azon, hogy minél több rászoruló afrikai gyermeken és családon tudjunk segíteni, s segítségünk minél hatékonyabb, szektorokon átívelő és fenntartható legyen. Helyszíni projektjeink mellett hazánkban is számos előadást és programot szervezünk azért, hogy mindenki megismerhesse Afrika kulturális és természeti értékeit. Igyekszünk minél nagyobb közönséghez eljutni, bemutatni az Afrikáért Alapítvány munkásságát, s minél több támogatót nyerni meg ügyünk érdekében. Eseményeinkről, híreinkről aktualitásainkat böngészve tájékozódhat.
Diákkonferencia, a HÍD programsorozat méltó felütése
2013. március 26.
Március 22-én reggel elkezdődött az Afrikáért Alapítvány HÍD programjának összegző eseménye, a Nemzetközi diákkonferencia. A program helyszínét a Hunfalvy János Szakközépiskola biztosította. A programot Plánk Tibor, a szakközépiskola igazgatója nyitotta meg, melyet France Mutombo, az Afrikáért Alapítvány elnökének beszéde követett, majd Fodor Erika, a Külügyminisztérium főtanácsadója tartotta meg izgalmas, témába vágó élménybeszámolóját. Az előadások után a publikum is kedvet kapott ahhoz, hogy bekapcsolódjon az eszmecserébe, így a diákok aktív közreműködésével indult el a vitafórum az emberi jogokról, a környezetvédelemről és a szegénységről.
A hírhez tartozó képek
Diákkonferencia, a HÍD programsorozat méltó felütése
Március 22-én reggel elkezdődött az Afrikáért Alapítvány HÍD programjának összegző eseménye, a Nemzetközi diákkonferencia. A program helyszínét a Hunfalvy János Szakközépiskola biztosította, amely minden szempontból segítette a program létrejöttét, egy – interakciókra alkalmas – konferenciatermet ajánlott fel az résztvevő diákok számára, és lehetővé tette az egész napos program zökkenőmentes lebonyolítását.
A programot Plánk Tibor, a szakközépiskola igazgatója nyitotta meg, melyet France Mutombo, az Afrikáért Alapítvány elnökének beszéde követett, majd Fodor Erika, a Külügyminisztérium főtanácsadója tartotta meg izgalmas, témába vágó élménybeszámolóját. Az előadások után a publikum is kedvet kapott ahhoz, hogy bekapcsolódjon az eszmecserébe, így a diákok aktív közreműködésével indult el a vitafórum az emberi jogokról, a környezetvédelemről és a szegénységről.
A hallgatóság visszajelzése szerint a program méltó arra, hogy a jövőben, szélesebb körben is megrendezésre kerüljön, és a vita mindenképp emlékezetes marad számukra. Nem csoda, hisz ez volt a rendezvény csúcspontja, ahol mindenki nyíltan kinyilváníthatta véleményét a felmerülő kérdésekkel kapcsolatban. Az Afrikáért Alapítvány szervezőit jó érzéssel töltötte el, hogy a diákok jól tájékozottak voltak a témákkal kapcsolatban, de a valódi meglepetést az okozta, hogy a fiatalok még konfliktushelyzetek árán is merték vállalni véleményüket, és a vitafórum blokkjai közötti 10, illetve 15 perces szünetekben is a konferencia témáiról vitáztak, beszélgettek.
A közös ebéd után France Mutombo ismertette az Afrikáért Alapítvány céljait és tevékenységi körét, majd egy kellemes afrikai tánccal és énekkel zárult a konferencia. A jó hangulat meggyőzte a szervezőket arról, hogy a programmal ismét sikerült felépíteni a láthatatlan HÍDat a magyar, a határon túli és az afrikai fiatalok közt, amelyért a több országból összegyűlt diákok, tanárok és az Alapítvány munkatársai együtt dolgoztak.