Vissza

Aktualitások

Folyamatosan dolgozunk azon, hogy minél több rászoruló afrikai gyermeken és családon tudjunk segíteni, s segítségünk minél hatékonyabb, szektorokon átívelő és fenntartható legyen. Helyszíni projektjeink mellett hazánkban is számos előadást és programot szervezünk azért, hogy mindenki megismerhesse Afrika kulturális és természeti értékeit. Igyekszünk minél nagyobb közönséghez eljutni, bemutatni az Afrikáért Alapítvány munkásságát, s minél több támogatót nyerni meg ügyünk érdekében. Eseményeinkről, híreinkről aktualitásainkat böngészve tájékozódhat.

Az édes óvodások

2018. január 29.

Kisdiákjainkról és arról, hogy milyen ügyesek, már többször írtunk nektek, arról viszont még kevés szó esett, hogy mivel töltik napjaikat ovisaink a College Othnielben. Anna amikor csak tehette, meglátogatta őket, így most Ti is beleláthattok kongói óvodásaink életébe. :)

A hírhez tartozó képek

„A korai nevelés a legfontosabb. Amit az ember gyermekként lát, az segíti egész életében, hogy a jó felé orientálódjék. Nevelés teszi az embert, és az ember a hazát.”  (Brunszvik Teréz)

Alapítványunk 15 éves fennállása alatt több, mint 15000 gyermeknek biztosította az alap-és középfokú oktatást magyar támogatóinknak köszönhetően. Kisdiákjainkról és arról, hogy a gyerekek milyen ügyesen veszik a vizsgákat, már többször írtunk nektek, arról viszont még kevés szó esett, hogy mivel töltik napjaikat ovisaink a College Othnielben.

Iskolánkban három évvel ezelőtt indult az óvodai képzés, hiszen fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek minél hamarabb megismerkedjenek az alapvető, mindennapi élethez szükséges készségekkel. Az idei tanévre is sokan beiratkoztak, most 18 kis óvodása van Madame Youyou-nak.

Az első alkalommal, amikor önkéntesünk, Anna meglátogatta az óvisokat, a gyerekek épp a kerek formák rajzolásával ismerkedtek. Az óvónéni, Madame Youyou először hatalmas szivaccsal a kezében megmutatta a táblánál, milyen a szép kör, majd várta az önként jelentkezőket. „Ki szeretné kipróbálni, hogy megy neki a kör rajzolása?” Persze minden kis kéz a magasba lendült, így míg mindenki sorra kerül, az óvónéni előkészítette a kis asztalokat, papírokat és ceruzákat, hogy a gyerekek nekiláthassanak a gyakorlásnak.

Míg a gyerekek rajzoltak, Anna megtudta Youyou-tól, hogy az osztállyal eddig az egészség, a táplálkozás, család, majd a napok, órák fogalmait vette át sok beszélgetéssel, színezéssel és zenével egybekötve.

Miután a gyerekek végeztek a rajzolással, kis nevük felkerült a papírra: „Je m’ appelle Chancel, Je m’appelle Alicia.” hogy Youyou összegyűjthesse azokat. Már ez a kis feladat is segít abban, hogy a gyerekek megszokják, az iskolában az otthon használatos lingala helyett a franciát kell használniuk majd.

Persze a tanulás mellett Anna ismét elkapta a gyerekeket egy kis fotózásra, mókázásra :).
„Nagyon izgalmas számukra, amikor fotózunk, majd együtt végignézzük a telefonom képernyőjén a képeket. Mind odasereglenek, körülvesznek, nevetnek, csacsognak.” Innentől már a játéké az idő, a gyerekek kiszaladnak az udvarra és élvezik a szabad teret, a mozgást. Fél 12 felé indulnak majd haza. Amikor Anna is búcsúzott volna, Madame Youyou egy saját készítésű, színes fonalakból szőtt bagollyal lepte meg Annánkat.



„…hogy ezek a nehézségek között élő emberek milyen jószívűek, kedvesek, vendégszeretők velem ismeretlen idegennel…erre igazán nem számítottam...!”


A kinshasai szegénynegyedben található College Othniel épülete, oktatási struktúrája 15 év munkájának eredménye, sok nehézség, küzdelem, építkezés, fokozatos fejlődés és még több önzetlen támogató van benne. Hálásan köszönjük a segítségeteket!

Örömmel segítenél Te is? Fogadj Örökbe MOST és támogass egy kongói gyermeket!

Ha pedig Anna teljes blogbejegyzésére is kíváncsi vagy, kattints az alábbi linkre. :)