Vissza

Projektek

Kérjük, olvassa el projektjeinkről szóló leírásokat, és amennyiben támogatni kívánja az adott célt a projekt leírása alatt található „támogatom” gomb megnyomásával megteheti azt.

Köszönjük érdeklődését!

Kirándulás az árvaház gyerekei számára

befejezett projekt

Egy kis kikapcsolódást szeretnénk biztosítani az árvaház gyermekei számára, így merült fel az önkéntesek fejében a kirándulás szervezésének gondolata.

Kirándulás az árvaház gyerekei számára

 

Ez egy egészen más típusú ötlet, ami akkor merült fel bennünk, amikor megtudtuk, hogy az árvaház gyerekei még nem igazán jártak a városon kívül. Bombo Lumenibe, a célpont minden tekintetben megfelel arra, hogy a gyerekek biztonságban kiszakadhassanak a nagyvárosi közegből és egy zavartalan, csendes, természeti környezetben tölthessenek el egy hétvégét. Kísérőként az öt önkéntesen kívül az alapítvány egyik helyi munkatársa is a csapattal tart majd. 

Kapcsolódó aktuális Tekintse meg a projekthez kapcsolódó aktuálisokat

A Fák Világnapja a College Othnielben

2014. március 24.

2014. március 21-én szemléletformáló és ismeretterjesztő rendezvényre került sor a College Othnielben, amelynek központjában a csodálatos moringa fa állt, amelyről már szó esett a kint lévő öt önkéntes fiatal terveiben, projektjeiben. További információk