Vissza

Projektek

Kérjük, olvassa el projektjeinkről szóló leírásokat, és amennyiben támogatni kívánja az adott célt a projekt leírása alatt található „támogatom” gomb megnyomásával megteheti azt.

Köszönjük érdeklődését!

Szeretet-segély Akció - a kongói polgárháború elől menekülő gyermekekért és családjukért

befejezett projekt

Az Afrikáért Alapítvány az ADRA (Adventista Fejlesztési és Segélyezési Alapítvány) Magyarországi szervezetével és a Baptista Szeretetszolgálattal közösen 2008 decemberében országos adománygyűjtő akciót indított a kongói menekültek megsegítésére.


A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti Észak-Kivu tartományában már több hónapja folynak véres harcok a kormány katonái és a lázadók között. A harcok következtében többszázezer ember kényszerült otthona elhagyására. A menekültek közel 80%-a nő és gyermek, akik a különböző ideiglenesen felállított táborokban próbálnak az erőszak elől menedéket találni. Nemzetközi szervezetek rendkívüli erőfeszítések ellenére sem tudnak rengeteg ember élelmezéséről és biztonságáról gondoskodni. Közvetlen kapcsolatban állunk az ADRA kongói képviseleteivel Kinshasaban és Goma városában, akik rendszeres tájékoztatást adnak az aktuális helyzetről és a szükségletekről. A harcok sújtotta keleti országrész központja, Goma körzetében három menekülttábor van, melyből a nagyobb, a Muhimba-tábor 30 000 főt számlál, emellett van két kisebb, összesen kb.7000 fős csoportosulás. Alapítványunk a két kisebb tábor támogatását tűzte ki célul, mivel itt a szükségletek lefedettsége kevésbé biztosított a nagyobb nemzetközi segélyszervezetek által.

Adománygyűjtő akciónk keretein belül két tevékenységre összpontosítunk:

1./ Elsősorban olyan tárgyi adományokat gyűjtünk itthon, melyekre a menekülttáborokban a legnagyobb szükség van, ezeket a C.H. Robinson szállítmányozó cég jóvoltából egy 20 lábas konténerben juttatjuk el a kongói menekülttáborokba.

Az ADRA-Magyarország, az ADRA-Ausztria, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma valamint a Baptista Szeretetszolgálat és több támogató magánszemély adományával feltöltünk egy 20 lábas konténert, melyet legkésőbb január végén indítunk útnak. Az adományok célhoz jutását és szétosztását az ADRA kongói képviselete valamint az Afrikáért Alapítvány kongói képviseletének kiküldött magyar vezetője fogja koordinálni Gomában. A szállítmány a következő adományokat tartalmazza:

  • Női, férfi, gyermek ruhanemű, iskolaszerek, orvosi műszerek és egy mobil röntgengép: ADRA- Hungary és az ADRA – Ausztria jóvoltából;
  • Tartós élelmiszerek, gyermek tápszerek, takarók a Baptista Szeretetszolgálattól;
  • Kettő db. professzionális orvosi műszertáska a Magyar Külügyminisztérium adománya.
  • A segélyszállítmányt tartalmazó 20 lábas konténer szállítását Budapesttől Gomáig a C.H.Robinson Kft. vállalta;
  • Magánszemélyek adományai.

 Szeretettel várunk további tárgyi adományokat is!  

2./ Adománygyűjtő akciónk másik fő célja anyagi hozzájárulások gyűjtése, annak érdekében, hogy a rászorulók szükségleteit helyben vásárolt termékekkel enyhítsük. A támogató négy különböző csomag összegével járulhat hozzá a menekültek megsegítéséhez. Az egyes szettek a következőket tartalmazzák:

  • A/ Higiénés csomag: sampon, szappan, tusfürdő, intim higiénés dolgok, tisztítószerek, fertőtlenítő szerek. (3.000 Ft/csomag.)
  • B/ Élelmiszercsomag: vitamin- és kalóriadús ételek, vitamin, kekszek. (3.000 Ft/csomag.)
  • C/ Ruházati csomag: egy komplett felnőtt női ruha és egy komplett gyermekruha vagy egy komplett felnőtt férfiruha, és takarók. (4.000 Ft/csomag. )
  • D/ Egészségügyi csomag: malária elleni gyógyszer, kötszerek, fertőtlenítő szerek, antibiotikumok. (5.000 Ft/csomag.)

Mivel a konténerünk remélhetőleg hamarosan megtelik, és azt terveink szerint január végén útjára indítjuk, elsősorban anyagi hozzájárulásra van most szükségünk, annak érdekében, hogy segélyszállítmányunk helyi szétosztásának költségeit fedezni tudjuk. Ezúton is kérünk minden olyan szervezetet, céget és magánszemélyt, akinek módjában áll, hogy adományával támogassa munkánkat!

Kérjük, segítsen, hogy segélyszállítmányunk célba érhessen, és azt mielőbb szétoszthassuk a rászorulók között!

Adományaikat következő módokon teljesíthetik:

Banki átutalás: 11713005-20406680 OTP Bank;

Honlapunkon, a lap alján lévő "Támogatom" feliratra kattintva;

Postán rózsaszín csekken keresztül;

Kérjük a közlemény rovatban jelöljék meg milyen célra kívánják fordítani a támogatást: „Szeretet-segély Akció” illetve „A, B, C vagy D csomagra”. További információt a program koordinátorától, Székely Ritától kérhet a 0670/368-2169 telefonszámon vagy rita.szekely@afrikaert.hu. email-címen.

Fejlemények:

Az ADRA Ausztria nagy mennyiségű ruhaadománnyal és 20 kórházi ággyal járult akciónkhoz. A Magyar Külügyminisztérium közel 1 millió Ft értékben jól felszerelt mobil orvosi táskát adományozott a gomai menekülttábornak. A Baptista Szeretetszolgálat bébiételeket és gyermektápszereket ajánlott fel a rászorulóknak.

Az adományokat február 26-án ünnepélyes keretek között indítjuk el Tanzánia felé a CH Robinson cég jóvoltából.

Emellett már számos felajánlás érkezett a különböző csomagokra is.

Köszönjük minden támogatónak!

A következő linken megtekintheti kisfilmünket:

http://www.youtube.com/watch?v=kS6oGirm6hM

Hiszünk abban, hogy a szívből jövő legkisebb adománya is vigaszt és erőt ad a túléléshez!

Támogatásukat ezúton is köszönjük a menekülttáborok lakói és az Afrikáért Alapítvány nevében!

 

Eredmény

Sor került a még februárban útnak indított több mint 6 tonna adomány kiosztására a gomai menekült családok és gyerekek körében. Az egészségügyi felszerelések (kórházi ágyak) a gomai kórházba kerültek, ahová a Magyar Külügyminisztérium által adományozott mobil orvosi táskák is kerültek. A konténerrel érkezett nagy mennyiségű ruhaadomány a táborban menedéket kereső népcsoportok közül a leghátrányosabb helyzetben lévő pigmeusok között lett kiosztva. A ruhaosztás nem volt egyszerű művelet mivel a törpe népként is ismert pigmeusok nehezebben alkalmazkodnak a tábor együttélési rendjéhez. Így az adományok szétosztása is komoly szigort és fegyelmet igényelt.

A szállított élelmiszert egy iskola kapta meg, ahol 1200 diák tanul. A kivitt élelmiszer-alapanyagok szeptemberig elegendő táplálékot biztosítanak a gyerekeknek.

Az adományok szétosztásánál gondosan ki kellett választani a célcsoportot, ugyanis a több mint 250 000 menekült ember szükségletét lehetetlen lett volna kielégíteni egy konténer adománnyal.

Részleteket a honlapunkon (www.afrikaert.hu) az „Útinaplók" menüpontban olvashat.

 

Kapcsolódó aktuális Tekintse meg a projekthez kapcsolódó aktuálisokat

Alapítványunk elnöke a migrációról

2012. június 07.

France Mutombo az afrikai migrációról beszél További információk

Missziós történetek - Kongó

2012. június 06.

Élménybeszámoló További információk

Lelkesedést adó adomány

2009. július 14.

A Segélyakciónk keretében az ADRA-Ausztria által felajánlott kórházi ágyakat az Adventist Medical Clinic kórház kapta meg, ahová még a tél végén a Magyar Külügyminisztérium által felajánlott mobil orvosi táskák is kerültek. További információk

Pársoros - Beszámoló az adományosztásról

2009. július 02.

A tényleges és rendszeres élelmiszerosztás megkezdődött a gomai menekülttáborban. A konténerrel érkezett élelmiszermennyiség több hétre elegendő élelmet biztosít a tábor diákjai számára. Nemcsak az étel, hanem a ruha is nagy örömet okozott a táborban lakóknak. Bár a ruhák osztása erőt próbáló volt munkatársaink számára, a fáradozás megérte.... További információk

Szeretet-segély akció - Az adomány szétosztása megkezdődött

2009. június 29.

A szeretet-segély akció keretében útnak indított konténer június közepén Gomába érkezett. A csomagok szétosztását France Mutombo, az Afrikáért Alapítvány vezetője megkezdte. Norma Nashed, a Reaching Hearts for Kids partnerszervezetünk elnöke, és önkéntesünk, Váci Péter valamint a helyi ADRA is segédkezik. További információk

Goma két arca

2009. június 25.

France Mutombo, az alapítvány elnöke június 9-én Gomába érkezett az ENSZ közreműködésével. Másnap két menekülttábort is meglátogatott. az ő élménybeszámolójából foglaltuk össze a következő sorokat: További információk

Szeretet-segély Akció - elindult a konténer!

2009. február 28.

Az Afrikáért Alapítvány az ADRA (Adventista Fejlesztési és Segélyezési Alapítvány) Magyarországi szervezetével és a Baptista Szeretetszolgálattal közösen 2008 decemberében országos adománygyűjtő akciót hajtott végre a kelet-kongói menekültek megsegítésére. További információk

A legmélyebb csend: Erőszak Kongóban

2009. február 18.

Merész vállalkozásba fogott Lisa F. Jackson a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló háború tizedik évfordulóján. A pokol legsötétebb bugyraiba ereszkedett le, amikor elhatározta, dokumentumfilmet forgat azokról az asszonyokról, akiket a katonák, megerőszakoltak, meggyaláztak, vagy meggyilkoltak. A szexuális erőszak a mai háborúk egyik... További információk

Galériák Tekintse meg a projekthez kapcsolódó képeinket

A kongói háború menekülői