2004. március 31.

Reggel 6-kor számomra ismeretlen zajra ébredtem, ami egy picit összezavart. Hangos kerepelés, éles sikító hang, egy madár volt az. Pár perccel később egy kakas kukorékolni kezdett. Ismerős hang, nyugi. Mi sem természetesebb, minthogy Kongo-Kinshasa Ngaliema negyedében egy kakas fújjon ébresztőt. Visszaaludtam. Néha egyszer-egyszer felkaptam a fejem, amikor jókedvűen dalolva nagy mosótállal a fején elhaladt egy kongói asszony az ablakom előtt, vagy sepregetni kezdett. Az itteniek 5:30-kor kelnek.

Ezt a napot látogatásra szántuk. France hét éve hagyta el Kongót, azóta három alkalommal látogatta meg családját, legutoljára két évvel ezelőtt. Az örömteli viszontlátást egy szomorú történés homályosította el: France édesapja 2003 júniusában eltávozott az élők sorából. A kenyérkereső családfő elvesztése nagy megpróbáltatás egy kongói család számára. Egy beszélgetésből idézve: "Ha az apával történik valami, a család szegénységbe jut." Vedas Mutombo halála után 13 gyermek maradt hátra. A haláleset az egész család életét megváltoztatta.

Látogatást tettünk a temetőbe. A temető azt jelenti Kinshasában: műkő kövek, egyszerű keresztek. A gaz és buja növényzet beborít mindent, némelyik sírt, hogy meg lehessen közelíteni, machetával, ásóval kell megtisztítani körülötte a teret. A sírokat lehetetlen megtalálni, csak egy-két ember tudja beazonosítani jelek alapján, hogy hol is lehet. Ők amolyan 'temető-idegenvezetők.

Később ellátogattunk France családjához is. Áram általában nincsen, így a család összeül esténként a verandán, beszélgetnek. 10-15 is összegyűlnek ilyenkor. Elfogyasztottam első kongói vacsorámat: fufut ettem csirkével és ponduval, ami maniókalevél főzve. Volt még mabundu is, ami egy halféle, és rizs. A vacsora után későig beszélgettünk.