Vissza

Útinaplók

Afrika mindenkiben más nyomot hagy. Nincs két egyforma ember, aki ugyanúgy mesélné el mindazt, amit itt látott, átélt. Útinaplónkból megtudhatja, kire milyen hatást gyakorolt ez a különleges ország, a maga egyedi, utánozhatatlan kultúrájával, meseszép tájaival. A humanitárius turizmus résztvevői éppúgy megosztják gondolataikat, érzéseiket, tapasztalataikat, mint azok, akik az Alapítvány munkája kapcsán már hosszabb ideje itt tartózkodnak.

Ebéd a tengerparton

2007. június 13.

Új szállásunkon az előző napokkal ellentétben kipihentünk magunkat, kedves madárcsicsergésre ébredtünk.

És reggeli után kétfele vált csapatunk.

A bátrabbak (Dóra, France és Mamy, a szakácsunk) a piacra mentek el vásárolni, amíg mi, Gizik, Gyuri és Magdi Poba kíséretében az óceánpartra mentünk le, magunkkal vittük a főzéshez és evéshez szükséges edényeket, tányérokat, evőeszközöket. Elhatároztuk, hogy magyar ebédet készítünk a kongói óceánparton.

Az óriási piacon nagy tömeg, nyüzsgés, tolongás fogadta a vásárlókat, nem beszélve az árult dolgok illatáról. Amit Zsolt, előző magyar vendégünk egyszerűen bűznek nevezett.
A piacon lévő kis boltban vásároltuk meg a krumplit, paradicsomkonzervet, a hagymáért, paradicsomért, paprikáért indultunk a piacra. Vásárlásunkban segített France, félszigeten lakó nagybátyja, Papa Tex és felesége. Rutinosan mutatták be azokat a bódékat, ahol érdemes volt a termékeket megvásárolni. Paprikát azonban így sem kaptunk. Érdekes volt tapasztalni, hogy vidéken az emberek kedvesebben, nyitottabban álltak hozzánk, többen kérték, hogy fotózzuk le őket.

A vásárlás után Dóra és Mamy a piacon vásárolt termékeket készítették elő, majd az óceánpartra érkeztek ők is. És elkezdődött a főzés. Gyuri remek, élénken lobogó tüzet csiholt, és pillanatokon belül a magyar paprikás krumpli rotyogott a ?fazékban. Paprika nélkül.

Közben Gyuri egy akkor kifogott halra alkudozott, és fazekunk fedelét edénynek felhasználva halhúst is sütöttünk. A fedél a közeli mangófa levelei voltak.
Ebédünk hamar elkészült, és úgy határoztunk, meghívjuk a közben körénk sereglett kézművest, gyerekeket, és pár helyi lakost a kongói-magyar szerény ebédre.

Öröm volt látni, ahogy a gyerekek kíváncsian nézték a lábast, és várták, rájuk kerüljön a sor az ebédelésben. Hálája jeleként egy helyi idős halász edényünket és evőeszközeinket, tányérjainkat falevéllel és óceánvízzel mosogatta el.

Délután megtanultunk a kókuszevés fortélyát is, több-kevesebb sikerrel. Majd az óceánparton sétáltunk, figyeltük meg a helyi embereket, pl. ahogy valaki egy biciklivel kelt egy kisebb öböl két partja között.

A nap erősen tűzött, azonban mégsem volt izzasztó meleg, de elfáradtunk. Este vacsoránkat elfogyasztottuk, és aludni tértünk, hiszen az eredeti tervek szerinte másnap korán szerettünk volna indulni...