Vissza

Útinaplók

Afrika mindenkiben más nyomot hagy. Nincs két egyforma ember, aki ugyanúgy mesélné el mindazt, amit itt látott, átélt. Útinaplónkból megtudhatja, kire milyen hatást gyakorolt ez a különleges ország, a maga egyedi, utánozhatatlan kultúrájával, meseszép tájaival. A humanitárius turizmus résztvevői éppúgy megosztják gondolataikat, érzéseiket, tapasztalataikat, mint azok, akik az Alapítvány munkája kapcsán már hosszabb ideje itt tartózkodnak.

Hajózás a Kongó folyón - váltott hajókkal

2007. június 14.

Korai indulásunkat előbb a sofőr késése akadályozta, majd a kikötőbe érve szembesültünk azzal, hogy hajónk jóval kisebb lesz, mint idefele jövet, csupán mi leszünk utasai. Azonban a hajó előkészítése több órát vett igénybe. Érdekes megfigyelni azt, hogy Afrikában az emberek jobban ráérnek dolgokra, nincsenek határidők, valószínűleg a Magyarországon előszeretettel használt határidőnaplóval egy itteni ember nem tudna mit kezdeni. Ez a mentalitás egyfelől nyugalmat kölcsönöz az ittenieknek, de másfelől úgy látjuk, kicsúszik az idő a kezük közül.

Várakozásunk azonban meghozta gyümölcsét: a kikötőben álló egyik kisebb, elég régi, ütött-kopott, korlát nélküli hajót elkészítették, és elindultunk utunkra. Érdeklődéssel vegyes félelemmel?Megtudtuk, hogy a hajó csak egy pontig visz bennünket, ahol egy uszály várt ránk, és a Kongó folyó közepén hajót cseréltünk.