2008. február 13.

A mai napra egy cseppkőbarlang megtekintése volt a terv. A barlang újbóli felfedezésre és hírverésre vár. Kongó kincsei közül egy, amit sajnos csak nagyon kevesen ismernek és látogatnak.

A délelőtti ügyintézés után indultunk vidékre. A városi csúcsforgalom leküzdése után ismét a Matadi felé vezető főúton haladtunk. Sofőrünk magabiztosan vezette autónkat, amiből kényelmesen csodálhattam a tájat. Pálmaligetek, bokros szavanna, hegyek, völgyek, mellettünk a Kongó folyama, lenyűgöző látvány volt. A táj szépségei mellett az úton haladó forgalom is érdekes volt:- az emeletesre felpakolt teherautók, a roncs derbiken látható járműcsodák, a gyalogosok folyamatos áramlása, az útszéli árusok és az áruik ismeretlen sokfélesége, az út mellett lerobbant vagy balesetet szenvedett, elhagyott, kiégett autóroncsok nem hagytak unatkozni.


Falvak és kis városok mellett haladtunk el. Minden lakott település nyüzsgő volt és zajos. A házak formája, anyaga, színe, az emberek öltözete viselkedése európai szemmel új és érdekes.
Ezután egy ellenőrző, díjfizető ponthoz érkeztünk. Útdíj. Csodálkoztam, miért kérnek pénzt ezért az útért, és azon is, hogy mennyit. Persze természetes dolog- megépült az út, amit karban is kell tartani. Ehhez pénz kell. A díjtételek egy táblára voltak kézzel felfestve a betűk és számok is. Furcsa volt, az otthoni táblákhoz képest, ezért úgy gondoltam, lefényképezem. Amíg sofőrünk fizetett én a lehajtott ablakból akartam készíteni egy képet, ami nagy kavarodást okozott.

A helyszínen szolgálatot teljesítő katonák közül egy odaugrott és kikapta volna a kezemből a gépet, de nem sikerült neki. Gyorsan visszakaptam a kezem. France szintén résen volt, kezével védte a gépemet és abban a pillanatban hangos szóváltás kezdődött. Nem értettem a szavakat, de tudtam mi a gond. Mint számos más helyen, itt is tilos fényképezni. France és Mr. Poba kiszállva a kocsiból, határozottan, hasonló hangerővel meggyőzték a katonát, hogy nem vagyok kém, csak egy kíváncsi fehér turista. Rögtön középpontja lettünk a helynek! Körénk gyűltek az emberek. A fiúk, mint a testőrök védelmeztek és rövid idő alatt meggyőzték a heves katonát. Segítségünkre sietett. A békítő katona tisztelegve, mosolyogva búcsúzott tőlünk, amikor továbbindultunk. „Beavatást” nyertem.
Nem sokkal később egy kisvárosba érkeztünk, ahol egy helyi, vezető beosztású ember várt minket. Segített a terepjáró bérlésében, bemutatott a helyi rendőrkapitánynak, aki szintén barátságosan fogadott és úgy éreztem, büszke volt, hogy „itt ahol a madár sem jár”vendégeket fogadhatott.

Átpakoltunk a terepjáróba és elindultunk. Felkapaszkodtunk a hegyre vezető ösvényen ameddig csak tudtunk. Gondolom rég nem járt arra autó, az ösvényt magasan benőtte a gaz, a nyomvonal köves és hepe-hupás, amin nehezen haladtunk. Szemben néha egy-egy gyalogos jött, ránk csodálkozva, aztán megfeneklett az autó. Utunkat mi is gyalog folytattuk. Szikrázott a nap és nem nagyon volt fa a hegyoldalon. A hőmérséklet 35 fokos volt, de többnek éreztük a magas páratartalom miatt. Libasorban haladtunk talán 20 percet. Körülöttünk a hegyek, lombos, pálmaligetes erdők, megművelt föld darabkák, madárcsicsergés, tücsökzene.
Menet közben hozzánk szegődött egy fiatalember, aki szintén ismerte a barlangot. A barlang bejáratát egy lakattal zárt rácsos kapu védte. Idegenvezetőnk kinyitotta és beléptünk. Elemlámpákkal felszerelkezve elindultunk a hegy gyomrába. Jólesett a hűvös levegő a kinti forróság után. Egy darabig még kísért bennünket a bejáraton beszűrődő fény, aztán teljesen sötét lett. Csak a lámpák fénye világította meg a lábunk előtti utat, a vízfolyásokat, a cseppköveket, a cseppkő oszlopokat, a hatalmas termeket, kürtőket, a magasra ívelő boltozatot. Csodálatos látványban volt részünk.



A barlangban tett sétát követően sofőrünk várt kint, majd két helybéli asszony jött közénk, akik a közelben dolgoztak a földjeiken. Beszélgettek egy kicsit, készítettünk néhány fotót róluk és a környékről, majd lekísértek minket az autóhoz. Mesélték, hogy nehéz ez az élet. A várostól elég messze vannak a megművelt földek. Reggel fölfelé szerszámaikkal gyalogolnak, délután a terméssel le a városba. Minden emberi erővel történik. Nincsenek teherhordó állatok. Nincsenek nagyobb terület megművelésére alkalmas szerszámok, berendezések, eszközök. Kicsik és nagyok egyformán kiveszik részüket a munkából.
Hamarosan leértünk a városba, és elköszöntünk az ismerőssé vált emberektől hazaindultunk. A szállásunkon ismét afrikai vacsora várt, amit nagyon jóízűen fogyasztottunk el. Ma különösen jól esett a fufu, a szafu, a pondu, a sült banán és sült hal.