2004. május 11.

40 napnál járunk, ami nem kevés. Kezdjuk is érezni a
France-val az ido mulását, egyre kimerultebbek
vagyunk. A vasarnapi nap is hosszura sikeredett.
?Afrikáért? napot tartottunk Matongéban, ebben a
fovárostol 70 km-re találhato kis faluban, amirol
mintha elfeledkezett volna a civilizácio. Viz,
villany, vc nincs, sokan irástudatlanok. Higiénés
körülmények meglehetosen rosszak, néhány ora után
hihetetlen koszosnak éreztuk magunkat, kezet sem
tudtunk mosni, kincs a viz. A háztartási és egyéb
eszkozok kezdetlegesek, kovekkel támasztják ki a
bográcsot. Ez után a bevezeto után mondanom sem kell,
asszisztenseinknek mennyi feladatuk volt az
ideiglenesen orvosi rendelonek kikiáltott kunyhoban.
Balra a kis konyha, nyitott tuzhellyel, mellette a
?rendeloszoba?, székek, asztal, a gyogyszerek és
kötszerek kipakolva. Rengeteg beteg, fiatal és öreg
egyaránt, sok bélférges, maláriás és meg sorolhatnám.
Akin tudtunk, segitettünk, reméljük nem volt hiába.

?Lekvárfozést? is oktattunk, ma a papaya és a
paka-paka volt soron, mindketto kiváloan alkalmas
lekvárkészitésre, és nagyon finom. A falusiak örömmel
fogyasztották a kész jamet. Orultek, hogy ilyen
egyszerun elkészitheto, csak cukor és egy kis viz kell
hozzá.

A 21. születésnapom ünnepeltük tegnap a matongeiekkel.
A gyerekektol virágot kaptam és énekeltek nekem, egy
asszony egy csokor pondut ? maniokalevelet- nyomott a
kezembe. A lekvárfozés után énekeltek nekem, aztán
táncoltunk egy nagyot, megtanitottak néhány helyi
lépésre. Jo volt. Ez az elso szulinapom, amit nem
otthon töltök.

Mult héten is nagy munkában voltunk, készitettunk egy
kérdoivet az Otniel iskolába járo diákoknak.
Mindenkivel kitöltöttük az ivet, és egyenkét
lefotoztuk oket. Ezáltal minden egyes kisdiákrol
pontos informáciokkal rendelkezunk, amit
hazaérkezésunk során el is küldünk kedves
diáktámogatoinknak a fotok kiséretében a tervek
szerint.