2007. június 10.

Külföldi útjaim során mindig törekedtem arra, hogy alkalmat kerítsek egyik nagy szenvedélyemnek, a horgászatnak. Sok halásszal találkoztunk Muande partjánál, ahol legnagyobb örömömre, France megbeszélt egyikőjükkel egy hajnali halászatot.

A tengerpart a szállásunktól 15 perces gyalogtúrára volt, de a korai kelés sem zavart. 5 órakor keltem, majd a sötétben, zseblámpával elindultam. A úton 6 szempár ijesztett meg, de kiderült csak 3 kutya szegődött mellém egy kis időre. Leértem a megbeszélt helyre, ahol egy csónakban három halász várt. Alkudoztunk az árra, majd odaadtam a pénzt a mosolygós fickóknak. Izgatott voltam, vajon milyen zsákmánnyal térünk vissza, lehet-e a többieket egy kis halvacsorával meglepni. Se lingalául, se franciául nem beszélek, de az activity-ben jó vagyok. Elmagyarázták, hogy várjak, mialatt a két embert kiteszi a csónakból és visszajön értem.

Türelmesen vártam és a felkelő napnál készítettem pár fényképet is. Fel sem tűnt, hogy szalad az idő, és még mindig egyedül voltam a parton. Ilyen horgászatom sem volt még! Ez egy hoppon maradt horgászat lett. Jót mulattam magamban, majd visszaindultam a szállásra, ittam egy jó kávét és bebújtam még egy kicsit aludni.

Az árvaházban már kitettük az ajándékokat az asztalra, a gyerekek meg a földön ülve várakoztak. Mindegyik szempár az ajándékokat fürkészte, egymás között suttogtak mit hozhattak a mundelék.

Az első sorban ült egy kisfiú nagyon szomorú arccal, barna szemeivel sokszor találkozott tekintetem. Megkértem France-t, kérdezze meg, ide jönne-e mellém. A kisfiú bátortalanul, de odajött hozzám. Az ajándékok között buborékfújó is volt, felbontottam egyet és megmutattam, hogyan kell hatalmas és sok pici buborékot fújni. Az egyik ilyen buborék az orrán pattan el, persze ettől máris jobb kedvre derült. Pá perc múlva már egyedül fújta kacagva, csillogó szemmel a buborékokat.

A többiek ezalatt matricát, labdákat, apró világító búgócsigát, ügyességi játékokat és összerakható repülőmodelleket kaptak. A lányoknak Pokemon figura ás hajcsat is jutott. A modelleket együtt raktuk össze, s amint elkészült egy, máris az udvaron próbálgatták. A labdát is együtt rúgtuk a rögtönzött ksi csapattal.. A közös játék a gyerekkel és Exorcee mosolya olyan élmény amit nem felejtek el soha. Ha egyszer belenéztél egy ilyen szempárba, életed végéig elkísér.

A tengerparti kirándulásunk alkalmával lementünk a partra. A Tende folyó és az óceán itt találkozik, finom homokos hordalékkal örvendeztetve meg a talpunkat. Ide a helybeliek csak hétvégén járnak le, de ahogy megtudták, hogy ?mundelék? érkeztek, a szemfülesebbek máris hozták a portékáikat. Egy árus a kisfiával érkezett, saját készítésű faragásokkal.

Megbeszéltük, hogy a parton "nomád körülmények között" magyaros paprikás krumplit főzünk. Csapatunk egyik fele a piacon beszerezte a hozzávalókat, mi, akik maradtunk, az óceán szépségeit csodáltuk. Lenyűgözött a vad hullámzás, a kisebb és nagyobb rákok, a tiszta, de barnás színű óceán illata. Persze a tűzrakás a mi feladatunk volt.

Egy 12 éves forma kisfiút - helyi ismeret alapján - megkértünk, hogy szedjen nekünk tűzifát. Közben kis csapat gyűlt körénk, akik Gyurkó tűzrakó technikáját lesték. A halászok is megjelentek, majd rövid alkudozás után halat is vettünk. A rotyogó paprikás krumpli mellett, roston megsütöttük.

A parton asztalok nélkül, mindenki egy kistányérba szedett, és szinte egy emberként gondoltuk, hogy a többieket is megkínáljuk egy kis hazaival. Először bátortalanok voltak, de később már ők is befelé kanalazták a szokatlan ízvilágot. Jó volt látni, hogy egy fazékból eszik kongó és magyar, teljes egyetértésben, barátságban. A gyerekek is mosolyogtak, és a legnagyobb meglepetésünkre felajánlották, hogy elmosogatnak. Ennek mindenki nagyon örült.

A késői ebéd a parton számomra meghatározó volt. Nem beszéltük a nyelvüket, mégis örömet tudtunk szerezni egymásnak. A kézműves fickóval egy kellemes alkudozás után jó üzletet kötöttünk. A part, az emberek, a közös tevékenység, életre szóló élmény, de ez csak egy a hihetetlen dolgok közül, amit itt nap mint nap él át az ember.

Izgatottan készültünk a kongó-magyar iskolába, a bőröndbe jó előre bepakoltuk az ajándékokat. Ahogy közeledtünk és a nagy kapu kinyílt, egy tágas udvaron gyerekek hada fogadott minket. Egyenruhában, fehér ingben, kék nadrágban illetve szoknyában, a picik balra a nagyobbak jobbra álltak. Már az autóban hallottuk, ahogy énekelnek, s amikor kiszálltunk lelkesen üdvözöltek és tapssal köszöntöttek minket. Három kis gyerek virágot adott át nekem, mint rangidősnek, a delegáció és a nagy gyermeksereg előtt. A torkom is összeszorult erre a meleg fogadtatásra. A tanárok ismét dalra fakasztották a kisiskolásokat, ami egyre ritmusosabb lett, szinte izzott a levegő, majd táncra perdültek. Annyra magával ragadott a lelkes hangulat, hogy nem bírtam megállni, hogy ne álljak be én is. Hátitáskámat a földre dobva, ismét gyereknek éreztem magam közöttük. Nem kis siker koronázta tettemet, amit örömujjongás váltott fel.

Ami számomra az igazi élmény az az, hogy a "mundelével" való táncolás a gyerekek számára, nem csupán egy tánc, hanem egy jövőbeni jobb élet reményét is jelenti.