2008. szeptember 12.

Ma egy könnyebb napunk van. Egyelőre a College Othnielbe indulunk Karcsiékkal. Az ott tanuló diákokkal és tanárokkal beszélek. Igyekeztem bátorítani, bíztatni őket: az új tanév komolyabban vételéről beszéltünk, hisz az általunk bevezetett reform új kihívásokat tár mindenki elé. Később külön-külön beszéltem azokkal a tanárokkal és diákokkal, akik négyszemközt akartak velem találkozni.

Az iskola felé vezető úton kirajzolódott az ország jelenlegi helyzete. Nappal ki lehet szűrni, hogy mi történt az elmúlt időszakban. Az infrastrukturális helyzet, az utak állapota sokat elárul. Rengeteg kínaival találkoztunk út közben, egyesek szerint lassan minden tizedik ember kínai errefelé. Mi jelent ez? Megdöbbentő a kínaiak nyomulása Kongóba, de persze nem csak ezt az országot célozták meg, hanem az egész kontinenst. 2006-ban az ún. demokratikus választások után, új kormány került az ország élére.

Ez a kormány aláírt egy szerződést a kínai kormánnyal, miszerint a Katanga tartományban lévő nagy réz és egyéb más ásványok kitermelésének jóga a kínaiaké lett. Ezért cserébe a kínaiak támogatják a kormány ún.” Cinq chantier”-nek nevezett programját, ami öt terület fejlesztési programját fedi. Nagy kihívásokkal járó terv. Az öt terület a következő: infrastruktúra, oktatás, egészségügy, víz- és áramellátás. Nagyon ígéretesnek tűnik a terv. A kínaiak zöme már megérkezett gépekkel és szerszámokkal. Minden sarkon szinte kínaiak nyomát látni: hol egy autó, hol egy épület, hol pedig az emberekkel találkozhatunk.

A másik változás, vagy divat Kongóban: eddig a fehér bőr kuriózumnak számított itt, erre a „mundele” szót használták. Ma minden fehérbőrűre a kínai szót mondják. Mára a kínai szó fogalommá vált.

Kíváncsi vagyok, de gondolom nem vagyok egyedül ezzel, hogy valójában mi fog kisülni ebből a fejlesztési tervből. Remélem a legjobbak, hiszen ráfér az országra is és az itt élőkre is a pozitív változás, hiszenjóformán egész történelmünk során csak ígéretek voltak. Hátha most a kínai Mikulás bácsi meghozza azt, amire az országnak nincsen pénze, valahogy valóssággá válik a kongói álom. Majd az idő igazolja.

Délután hazafelé Karcsiékkal elemeztük az eddig itt töltött három hónapot. Az kiderült, hogy szépen beilleszkedtek, ők fogadtak engem ma vendégségbe. Zsuzsa Madeszut (babot) főzött, édes burgonyával. Ezt azért írom, mert nekem is újdonság magyaroknál vendégeskedni itt. Este fele átballagtam a szálláshelyemre, ahol megterveztem a holnapi ngamanzoi iskolai látogatást illetve az építkezésből hátralévő munkákat. Holnap folytatom…