2008. szeptember 14.

2008. szeptember14.:
Vasárnap van. Fogadóórával indult a napom. Már jó korán megjelent Gaston az Alapítvány korábbi képviselője, aki most a régi iskolánkat viszi tovább. Ezt követően egy másik munkatárssal beszéltem, aki segít egy osztrák ismerősünknek egy vidéki iskola megépítésében. Az osztrák úr Lodja falubeli asszonyoknak egy napelemmel működő tűzhelyet adományozott. A szerkezet reményeink szerint nagyon hasznos eszköz lehet, hisz itt a napsütéses órák száma magas. Ha sikerül olcsón megvásárolni, akkor forradalmi megoldásra számíthatunk az afrikai konyhában. Sajnos ez jelenleg 400-500 euroba kerül.

A harmadik vendégem egy fodrász. Kongóban sok minden rugalmas. A fodrász azért jött hozzam, mert házhoz rendeltem. Nyilván ez nem számít luxusnak Kongóban, mivel minden sarkon van egy belőlük. Ez nekik is jobb: nem kell külön üzlethelységet fenntartaniuk, elég ha van valakinek egy fésűje, egy pengéje és egy ollója és már nyithatja is a fodrászatot. A fésű és a penge egymásra rakva már kész nullásgép. Profi módon tudják szabályozni a millimétereket. Miközben a hajamat nyírta, már mögöttem megjelent egy másik fodrász, a szálló kapujának az őre, aki egy társa haját vágta. Most kihasználom a lehetőséget, hiszen Magyarországon nem egyszerű találni egy afrikai fodrászatot.

Ezt követően elindultunk Ngamanzo faluba, ahol az új iskola épül, melynek felavatására négy nap múlva kerül sor. Ngamanzo kb. 70 km-re fekszik Kinshasatól. Egy kis, nyugodt halász falucska, mely a Kongó folyó mellett fekszik. Kb. 1000-1200 lakosú település, ahol mindenki szinte halászatból él. Ha azt mondom, mindenki, akkor a gyerekeket is bele kell érteni. Szinte minden apa nappalra és éjjelre is elviszi a gyermekét, ha fiú, segíteni a halászatban. Ha lány, akkor az anyjával megy halat árusítani, vagy otthon segít a háztartásban. Néhány év múlva a fiúkból halászok lesznek, lányokból anyák. Írni, olvasni pedig nem tudnak.
Ngamanzoban jó néhány évvel az előtt még iskola sem volt. 3 évvel ezelőtt néhány halászból álló haladó gondolkodású csoport úgy döntött, hogy nem lenne szabad engedni, hogy a felnövekvő generációból mindenki írástudatlan halász legyen, ezért felépítettek egy agyagból, bambuszfából és rozsdás palákból álló szerény ngamanzoi iskolát. A falak már háromszor összedőltek, a tetőt a trópusi vihar, valamint kongó folyó felől érkező erős szél megtépázta, többször lefújta.
Hogyan kerültünk kapcsolatba ezzel a faluval? Egy Kongó folyó parti sétánk során megismerkedtünk a falu halászaival, akik meséltek az iskola és falu történetéről, valamint az saját erőből tett felbecsülhetetlen erőfeszítésükről az iskola megalapítására. Megszántuk őket a nemes célért folyó fáradozásaik miatt, és elhatároztuk, hogy segítséget nyújtunk nekik valamilyen formában. 2006-ban jártunk Ngamanzoban újra János bácsival, régi támogatónkkal. Láttuk, hogy a ngamanzoi iskola vezetői kitartottak az iskola mellett, és mindent megpróbáltak megtenni, ami tőlük telt, hogy működjön az oktatás. Ekkor született egy közös elhatározás. Támogatónk finanszírozásával, az Afrikáért Alapítvány kivitelezésében való segítségnyújtásával építsünk egy új iskolát. 2007. májusában tettük le az alapkövet, melyből ma már csak egy szögletkő hiányzik, hogy összeálljon a teljes épület.
A ngamanzoi iskola építési munkálatainak utolsó fázisában tartunk. Ma festik az épületet, és burkolják a padlót. Az új épület valójában korszerű, tartós és masszív lesz. Miután a munkásokat motiváltam a gyorsabb munkára, és elkészítettük a haladási ütemtervet az elkövetkező napokra, visszaindultam a fővarosba, ahol ellenőriztem az új padok készítési munkálatait. A munka jól halad.
Meg próbáltam elképzelni, amikor kicsi voltam, iskolásként milyen nagy örömmel és izgalommal vártuk az új padokat abban az iskolában, ahol már amúgy is voltak padok. De mennyivel inkább várhatják azok a gyerekek, aki soha nem ültek padon csak a földön vagy bambusz rudakon; olyan gyerekek, akik soha nem ültek kulccsal és ajtóval becsukható tanteremben.

Az asztalosműhelyből tovább haladtunk hazafelé, ahol vártuk az finom vacsoránkat. Azt is meg kell említenem, hogy miközben ngamanzói iskolaépítést látogattuk meg, Magyarországról kaptam egy hívás A Kossuth Rádiótól (MR1), akik interjút készítettek velem az iskola építéséről. Köszönjük szépen nekik és sok másik médiának, akik még ilyen nagy távolságról is, hajlandóak munkánkkal foglalkozni.

A mai napon ennyi, holnap folytatom…