2008. szeptember 17.

A mai nap sem volt más, mint a tegnapi: ügyintézés, ami jól haladt, szinte már rutinból. Látszik az elmúlt 10 év. A két magyar útitársam meg is volt elégedve a teljesítménnyel.:)
Reggeli után persze megint vártunk a sofőrre, de már hozzászoktunk.
Amikor megérkezett indulás a belvárosba. Kinshasaban is minden a belvárosra koncentrálódik, ez főként a hivatalokra érvényes.
Útközben felvettük a Az Jeanpy Ali alias Ali-vision-t, a kongói médiáért és kommunikációért felelős önkéntesünk. Ügyes gyerek és nagyon jó kapcsolatai vannak. Most is ő intézte az iskolaátadással kapcsolatos média megjelenéseket. Már ma is a Radio Okapi-ban vártak minket egy 20 perces műsorra. Ez a rádió az ENSZ által működtetett adó. A Radio Okapi profilja a humanitárius-, szociális- és társadalmi ügyek.
Megérkeztünk az ENSZ központjába. Hatalmás létesítmény. Első nézésre olyan, mint egy óriás katonai bázis, ahol mindenféle katonai logisztikai hadi műveleteket koordinálnak. Olyan mozzanatok vonulnak előttünk, mint amit az amerikai katonai filmekben lehet látni. A bejáratnál magas masszív fal veszi körül az intézményt és a fal tetején körös körül erős biztonsági drót védi épületet. Fegyveres ENSZ katonák őrizik, különböző nációkból érkeztek: Uruguayai, szenegáli, kolumbiai, pakisztáni ghánai, dél-afrikai stb.
Kongóban az ENSZ különleges missziója a MONUC (mission of united nation in Congo), már több mint 10 éve működik. Ez a világ egyik legnagyobb ENSZ missziója. Több ezer dolgozója mint békefenntartó dolgozik, több ezer gépjármű, hadi szerkezetek lettek telepítve, hatalmas költségvetéssel dolgoznak. Ennek ellenére a béke még mindig csak messzi álomnak tűnik Kongó keleti részén, ahol néhány fegyveres lázadó csapat gyötri nap mint nap az ott élőket. Naponta több áldozatot jelent ez a véres harcokkal, kizsákmányolással és a nők megbecstelenítésével járó harc. Eközben jelen van az ENSZ és az EU békefenntartói serege jelen van. Hogy ezeket a véres harcokat a keleti országrészen miért nem tudnák véglegesen felszámolni, ez homályos minden átlagos kongói számára. Épp azért ennek a helyzetnek magyarázatát követelte az a néhány kongói (kb. 30-40 ember ) az MONUC (ENSZ) székháza előtt azon a napon, amikor mi ott jártunk. A békés tüntetők nem mást állítottak, minthogy ha az ENSZ nem képes békét teremteni a keleti országrészben (azaz nem áll a helyzet magaslatán), akkor ez a szervezet is bűnös a kongói háborúban. Ezért el kell hagynia az országot, hisz az évi több milliárdos költségeknek nincs semmi hatása. Az ENSZ hivatalos álláspontja szerint, pedig ha elhagynák az országot, akkor a helyzet még rosszabb lenne. Kinek van igaza? Ezt nehéz megmondani…

Ezek után hagy térjek vissza a napunk leírásához. A biztonsági intézkedések után sikerült belépnünk kongó állítólag legőrzöttebb és legbiztonságosabb épületébe, ahol a rádió is működik. Az előszobában kaptunk helyet, ahol olyan petróleum és gázolaj szag volt, hogy majdnem megfulladtunk, de a dolgozók jól bírták, biztosan ez is csak szokás kérdése. Órákig ülnek ebben a bűzben, amit állítólag az okoz, hogy fertőtlenítés volt az épületben illetve ezeket az anyagokat használják a fémlemezek állagmegóvására. Mindegy, túléltünk!
Egy nagy csarnokon keresztül kellett menni a stúdióba. A csarnok, mint szerkesztőség tele volt emberekkel, számítógépekkel. Tényleg egy profi rádió képe vonult fel. A stúdió is olyan modern volt hogy szinte megközelíti a nagy magyar stúdiók állapotát. A szokások kérdések hangoztak el és persze mi adtuk a magunk válaszait: mit miért és hogyan csináltunk, mi a története az alapítványnak és az iskolának. Az interjú végén újabb felkérést kaptam: beszéljek a külföldön élő kongóiak helyzetéről, életéről. Itt majd egy kicsit magamról, a munkámról, a családomról, Magyarországról, a magyarokról, a kultúráról, a rasszizmusról és persze az idáig vezető útról kell majd mesélnem. Ha visszagondolok a magyarországi médiaszerepléseim egy részére, sok erről a témáról szólt: milyen beilleszkedni egy idegen országban, mi vezetett oda és milyen az élet egy külföldi számára. Itt Kongóban azért örültem ennek a lehetőségnek, mert beszélhetek a nagy nyilvánosság előtt erről kis közép-európai országról, ami már a második otthonom.
A rádió után elbúcsúztunk Ali-Visiontól, és ezt követően irány ismét a repülőjegy iroda. Megvásároltunk a kinshasa-mbuji jegyeket, lefixáltuk az indulási időpontot Ricsivel, a magyar orvossal Kabindaban. Innen a megyei oktatási minisztériumba mentünk, ami más mint az országos. Kongóban most állítólag decentralizáltak a minisztériumokat. Van Kinshasaban minden minisztériumnak egy központja, ami a miniszterelnöktől függ és minden megyében egy hasonló kisebb méretben, az úgy nevezett területi minisztériumok, melyek a megye önkormányzatához tartoznak. Itt is minden osztály megtalálható, ami az országos minisztériumokban, kezdve a minisztertől és annak kabinetétől, x-y osztályon keresztül, tanácsadókkal, x-y cél felelősek stb. Itt is meghívókat hagytunk, mert a polgármester szinte követelte tőlünk. A hivatalba érkezve mondtam Pobának, a főtitkárunknak, hogy ha már itt vagyunk és két fehér ember van velünk, akkor kérjünk egy találkozót a miniszter asszonytól. Ez a nap is elveszendőben van, de hátha szimpatikusak vagyunk neki és még több is kisülhet a dologból. Megjátszottuk a szokásos magyar delegáció sztorit, ez a varázsszó Kongóban. Nem is kellett sokáig várunk, találkoztunk a kabinetfőnökkel, mivel a miniszter asszony nem ért rá, de pár perccel később mégis szabaddá tette magát. Így személyesen is létrejött a találkozás és átadtuk a meghívót és a jövő érdekében néhány fontos gondolatot is tudtunk cserélni, de ez is persze csak a jó kapcsolatok kiépítésre volt alkalmas.
Innen elbúcsúzva indultunk a gyógyszer nagykerbe. A Phatkin nevű gyógyszer nagykert idén júniusban fedeztük fel, itt mindig kedvezményt kapunk. Itt adtuk le, intéztük el a három kórház teljes gyógyszerigényét. Azon túl, hogy nagyon kedvesek voltak és megkaptuk a magunk kedvezményét, amit legutóbb is, vállalták a gyógyszerek ingyenes szállítását is és persze az ezzel járó ügyintézést. Persze azért az hozzá tartozik a sztorihoz, hogy több millió forintnak megfelelő összeget költöttünk el pár perc alatt. Persze ezzel sok ügyintézéstől mentesítenek és további anyagi terheket vesznek le a vállunkról. Közös időtöltés eredményeképpen meghívtak minket a gyárukba és egy találkozóra a vállalat vezetőjével. Ő az egyetlen kongói gyógyszergyár tulajdonos, aki versenyképes tud lenni a kínai és indiai beszállítókkal szemben. Rögtön el is kalauzoltak minket a gyárba. Kíváncsi voltam, hogy mi a titka annak, hogy ő versenyképes tud lenni ezen a piacon. Annyit mondott nekem, hogy nincs más titok a dologban: mint a fegyelem és a szervezett munka. Én nagyon fegyelmezett vagyok, és ez látszik is a gyáron – tette hozzá. A gyár és a raktár tisztasága kitűnő, berendezése ultra modern, a dolgozók pedánsak. Ha minőség ellenőr lennék, akkor az ISO megfelelő fokát is megadtam volna ennek gyárnak és persze ezáltal vezetésnek. Büszke voltam rá. Magyar útitársaim is elismertek ezt magas színvonalú gyárat. Azt mondták, hogy soha nem képzelték volna, hogy ilyen errefelé létezhet. Mindenhova csak fertőtlenített műanyag cipőben lehetett belépni, persze sapkákkal, maszkokkal és ruhákkal együtt.

A gyárlátogatás után következett egy kötetlen beszélgetés a vezetővel, amiből kiderült, hogy ők szorosan együttműködnek a kimpesei kórházzal, ahova a gyógyszereket visszük vasárnap. Kiderült, hogy azokkal svédekkel dolgoznak, aki szponzorálják a kimpesei kórházat, akiket már jól ismerünk Béres Úrral együtt. Felajánlottak, hogy ha már gyógyszereket adományozunk a kórházaknak, akkor szívesen ránk bíznák a karácsonyi ingyenes gyógyszerosztási keretüket is, amit minden évben kiosztanak a lakosok körében. Ez nem a teljes lehetőség kínálat, amit a gyógyszergyárral elkezdtünk átbeszélni, de a többiről később részletesen beszámolok majd.
Innen hulla fáradtan értünk haza, ahol a mai vacsora nem volt nyerő a társaimnak, de holnap bepótoljuk. Nem csak a koszttal volt gond, hanem áram sem volt a szálláson, így nehezebben készültünk fel az iskolaátadásra. Persze ne panaszkodjuk: eddig nem volt áramszünet, sőt a mostani szállóban szinte állandóan van víz, nem is akármilyen, meleg. Ez kongói szinten maga a mennyország.
Jó éjszakát mindenkinek!