Vissza

Útinaplók

Afrika mindenkiben más nyomot hagy. Nincs két egyforma ember, aki ugyanúgy mesélné el mindazt, amit itt látott, átélt. Útinaplónkból megtudhatja, kire milyen hatást gyakorolt ez a különleges ország, a maga egyedi, utánozhatatlan kultúrájával, meseszép tájaival. A humanitárius turizmus résztvevői éppúgy megosztják gondolataikat, érzéseiket, tapasztalataikat, mint azok, akik az Alapítvány munkája kapcsán már hosszabb ideje itt tartózkodnak.

Az iskolai adminisztráció

2009. szeptember 04.

Újra az iskolában dolgoztunk, már vártuk, hogy végre ott legyünk, mert kíváncsiak voltunk, hogy hogyan haladnak. A tavalyi Palmares-ek (az iskolai eredményekkel ellátott osztálynévsorok) kiértékeléséhez Toto az Excelt nem igazán tudta összerakni, pedig nagyon egyszerű feladatnak tűnt az elején, de hát itt Kongóban, még ami "alap" lenne otthon, az is bonyolult tud lenni. Szóval a nagy handabandázásból az lett, hogy az általános iskolai részt (talán) meg tudja csinálni egyedül, de a középiskolaihoz együtt kell leülnünk és megcsinálnunk hétfőn. Majd kiderül, hogy végül is mi van abban az adatbázisban, mert úgy tűnik eddig megint csak meséket hallottunk.
Estére Francenak sikerült felszerelnie a szúnyoghálónkat az ágy fölé, úgyhogy most már nyugodtabban aludtunk, mert nem csíptek annyira a szúnyogok.

Galériák Tekintse meg a projekthez kapcsolódó képeinket