2009. szeptember 18.

Bár nem terveztem, hogy ma bemegyek az iskolába, mert minden kiadott feladatot még csináltak, a pénztáros helyettesítése végett mégiscsak bementem.
Átellenőriztem a kétnapi diákfelvételeket, és pótoltam a papiros nyilvántartás, mert senki "nem mert" hozzányúlni a beiratkozási füzethez, amit a pénztárosunk töltött ki ugyan, de a felvételeket elbíráló igazgatók írtak alá. Ez tipikus afrikai probléma, hogy nem tudnak integráltan gondolkodni. Meg kellett magyarázni nekik, hogy az nem XY füzete, hanem az alapítványé, amibe ezt és ezt írjuk. Tehát aki éppen ezt a feladatot látja el, annak igenis oda
kell beírnia az adatokat. Volt még egy-két hajmeresztő pénzügyi nyilvántartó füzet, amit nem részletezek. Emellett fültanúja voltam a tanárok panaszkodásának az előtérben, és összetűzésbe kerültem néhány szülővel is, akiket elküldtem, mert nem volt itt a felvételért felelős vezető. A többiek már vették volna elő a beiratkozási füzetet anélkül, hogy tudtuk volna kit veszünk fel, bukott-e vagy nem, melyik osztályba kell járnia, stb. Borzasztóan kiakadtam, ez volt a második kultúrsokk amit kaptam itt, csak most a munka területén. Mindeközben a kongói kollégák azt hitték magukról, hogy mindent jól csináltak eddig,
és nagyon pontos nyilvántartásokat vezettek. Ez a legszomorúbb az egészben, hogy még nem is lehet rájuk haragudni, főleg amíg nem mutatunk nekik egy jobb megoldást. De a jó megoldásokat előbb ki kell találni, nem tudunk mindig rögtön egy jobbat mutatni nekik. Végül is délben lógó orral indulta haza, mikor az iskolaudvaron átmenve hallom hogy mundeléznek a hátam mögött a diákok. Ez ugye "fehér"-et jelent lingalául. A probléma csak annyi, hogy az iskolába szigorúan tilos lingalául beszélni, mert a tanítás nyelve a francia. Ez minden iskolában így van, de nálunk a diákok kissé könnyedén vették ezt a kérdést eddig. Na itt megálltam, és felvilágosítottam őket, hogy még egyszer nem akarom meghallani az iskolán belül, hogy lingalául beszélnek. Tekintély, ugyebár, amit állandóan mondanak, itt csak ez működik. Még szoknom kell, hogy én vagyok a szigorú „Madame médiatrice”, akivel nem lehet packázni. Valahogy nekem nem ez lenne az alaptermészetem, de néha muszáj felvenni a kesztyűt.  Mindenesetre ez a nap volt a leglehangolóbb eddig.