2009. szeptember 20.

Folytatódott a tobzódás az áram adta előnyökben: pl. reggel forró teát/gabonakávét ittunk, mosógépben mostam, a gyerekek egész nap a mesecsatornát nézték a TV-ben, hűtött vizet ihattunk, vasalhattunk, ment a légkondi a nappaliban, és a villanytűzhelyek a konyhában. Ez maga a luxus. :-) Befejeztem a munkát: az eddigi beiratkozottak osztálylistáit exportáltam ki.
Ezek alapján fogják az osztályfőnökök kitölteni az osztálynaplókat és megkezdeni a hiányzások napi vezetését. Délután elmentünk látogatóba az egyik magyarországi barátnőnk (M. Móni) kérésére a kisfia Kinshasában élő (kongói) apukájához, hogy átadjuk az általuk készített ajándékokat és a levelet. Az apuka és a nagymama már nagyon vártak minket. Hihetetlen élmény volt csak úgy ott lenni és beszélni azokkal az emberekkel, akik a barátnőméknek per pillanat nagyon elérhetetlennek tűnnek, és távolinak. Nagyon kedvesen fogadtak, Márk apukája tipikus kongói gesztikulálásával, beszédével olyan volt, mint bármelyik másik "jófej" kinshasai fiatalember, abszolút "nem volt ráírva", hogy neki Magyarországon van egy 7 éves nagyfia. Amúgy a környéken már mindenki tudja róla ezt, és nagyon várják, hogy mikor fog jönni az európai "feleség". Annyira számon van tartva a dolog, hogy mikor engem megláttak a mikrobuszban ülve, néhányan azt hitték rólam, hogy én vagyok a felesége, és most megyek hozzá látogatóba. :-) Mindenesetre nagy élmény lenne, ha egyszer eljutna a fia ide, garantáltan élvezné a nyaralást.
Aztán innen továbbmentünk France anyukájáékhoz családi látogatásra. A gyerekek azonnal egymásra találtak. Olivér most egy Emmanuel nevű 4 éves kisfiúval
játszott legszívesebben, akit "Emanu"-nak szólított.