2009. szeptember 23.

Második misszió nap, hosszú vidéki utazással Maluku környékén. Ma is volt gond a kocsival, de megoldódott, és sikeres napot zártak France-ék megint. Angelikát ma reggel sikerült elvinni kocsival a suliba, így csak hazafelé kellett gyalog jönni. Ez viszont kicsit hosszúra sikeredett, mert a kísérője egy új utat mutatott, ami mint utólag kiderült, kicsit kerülő volt, és a betonút helyett majdnem végig egy homokos, hosszú zsúfolt piacon keresztül vezető úton ment. Iszonyú hőség volt, alig vártam, hogy hazaérjek, és nagyon haragudtam a kísérőmre hogy félrevezetett. Már ismerem az utat, inkább tehernek éreztem ezt az állandó kísérgetést, mint segítségnek. Szeretem magam felfedezni a környezetemet és a saját tempómban haladni, nem pedig a kongói csigalassúsággal baktatni. Mindegy, elviseltem, de ez volt az utolsó „ismerd meg a környéket” séta. Ezentúl mindig a jól bevált utamon megyek, és nem hagyom magam félrevezetni. Itthon egy kis pihenés után azért visszanyertem az erőmet…