Vissza

Útinaplók

Afrika mindenkiben más nyomot hagy. Nincs két egyforma ember, aki ugyanúgy mesélné el mindazt, amit itt látott, átélt. Útinaplónkból megtudhatja, kire milyen hatást gyakorolt ez a különleges ország, a maga egyedi, utánozhatatlan kultúrájával, meseszép tájaival. A humanitárius turizmus résztvevői éppúgy megosztják gondolataikat, érzéseiket, tapasztalataikat, mint azok, akik az Alapítvány munkája kapcsán már hosszabb ideje itt tartózkodnak.

3. beszámoló - az afrikai konyha

2010. július 09.

Köszönöm a visszajelzéseket a beszámolóimra! Nagyon örülök annak is, hogy vannak kérdéseitek, ezek segítenek abban, hogy miket írjak még, mire vagytok kíváncsiak. Még pár napig, július 25-ig vagyok itt, kérdezzetek ezután is, mit figyeljek meg, mit kérdezzek meg az itteniektől, mi érdekel Benneteket Afrika e kicsiny szegletéből, ahol én mozgok? Aki nem tudja az e-mail címem: feketerzso@citromail.hu
(Képeket a beszámolómhoz a galériában láthattok!)

Közkívánatra: az afrikai konyha – az én szememmel.

E címet olvasván még én is kezdem elhinni, hogy ismerem az afrikai konyhát. Pedig hát ez egyáltalán nincs így. Ismerek néhány ételt, amit volt lehetőségem az itt töltött két hét alatt megismerni. Egyelőre úgy érzem magam, mint aki egy kis résre kinyitott ajtón keresztül pillant be az afrikai élet e területére. Szerintem minimum egy év kellene, hogy igazán jól megismerjem, áttekintsem, hogy egy év leforgása alatt milyen növényekből lehet ételt készíteni és milyen húsokat esznek. Igazából engem is nagyon érdekel a téma, nyitott szemmel figyelem, mit eszek én és a gyerekek mit esznek az árvaházban. Kérdezgetek felőle, tanulom, hogyan kell csinálni, tudjátok, hogy szeretek főzni. Az lesz a problémám, hogy otthon nem fogok tudni ilyen alapanyagokat beszerezni ezen ételek elkészítéséhez. (Az eszközök beszerzése folyamatban!) Mert az oké, hogy avokádót tudok venni, de maniókát hol lehet kapni Magyarországon? Aki tudja, súgja meg az infót, legyen szíves! Képzeljétek, a sült manióka sokkal finomabb, mint a sült krumpli!! Mi lesz velem sült manióka nélkül?? És nincsen mangó sem otthon! Azért a recepteket begyűjtöm, nálam elérhetők, akit érdekel… és remélem, megkóstoltatni is tudom majd veletek!
Fontos információ: itt most tél van, ami azt jelenti, hogy nem érik semmilyen gyümölcs, se zöldség!! Ettől függetlenül Maminak feltett szándéka, hogy hízni fogok itt, ami nem is nehéz, mert olyan jól főz a kapható alapanyagokból is!
Mi lenne, ha nyár lenne?
(Galériában) Sült manióka: Ránézésre olyan, mint a sült krumpli, de az állaga kicsit keményebb, sokkal összetettebb íz, jobban meg kell rágni, mint a krumplit, só nélkül is nagyon finom.
Mellette az a zöld, az a pondou. Ez a manióka leveléből készül, nagyon érdekesen és kicsi, 8-10 cm-es halat is tesznek bele. Szálasabb, eresebb, mint a sóska, eléggé zöld-ízű, érdekesen keveredik a hal ízével, és a kettő együtt egy harmadik ízt ad!
„Az ízek kombinációja teljesen új ízeket teremt.”(Ki mondja meg, honnan idéztem?) A manióka nagyon hasznos anyagokat tartalmaz, nagyon egészséges!
A Galériában lévő képen Mama Léontine készíti. Egy nagy faedényben töri össze a manióka levelét egy nagy fával, ami olyan, mint otthon a sodrófa: Főzéskor kell hozzá adni: fokhagymát, vöröshagymát, metélőhagymát, esetleg uborkát, paprikát, padlizsánt, mindent apróra vágva, a végén sót. Itt nem főznek fűszeresen, úgy látom és különleges fűszereket sem használnak; kevés sót, hagymát, néha szerecsendiót, babérlevelet, amit darabra lehet kapni(!!!).
Galériában: fufu. Ez a legfontosabb étel itt. Az árvaházban mindennap ezt esznek a gyerekek valamilyen szószos hússal vagy babbal. Hozzátartozik az emberek hétköznapjaihoz, mint otthon a kenyér. (Azt még nem figyeltem meg, hogy a „Mi Atyánk…” szövegét átírták-e már, hogy a fufu legyen benne a kenyér helyett.) Iszonyú nehéz készíteni. Először vizet kell forralni egy nagy edényben, majd hozzáadni a kukoricalisztet, folyamatosan kevergetni. Ha már kicsit sűrűsödött hozzá kell adni a manióka-lisztet is, levenni a tűzről és keverni. Forrón! Nagyon sokáig! Persze a talpaddal közben szorítani, hogy ne csússzon arrébb és ne égessen meg! Nagyon nehéz feladat! Főleg 11 emberre! Kétféle liszt és víz, só nélkül, élesztő nélkül, így elég sűrű, nehéz tészta. Fogyasztása:kézzel csípnek belőle 2-3 falatnyi darabot és azt mártogatják a hozzá adott szószos húsos vagy babbal készült ételbe. Igazából nekem nem ízlett, pedig már kétszer ettem, pedig azt mondták itt néhányan, hogy ha megkóstolom, soha többet nem fogok kenyeret enni. Hát, én maradnék a kenyérnél inkább.

Mint mondtam, semminek nincs most itt a szezonja, ezért minden nagyon drága vagy nem lehet kapni. Van banán. Kétféle: az egyik, ami otthon is, a másik nincs otthon, az nagyon, óriás banán, sütni való (szezonja annak sincs, de lehet kapni legalább, bár nem olyan, mint nyáron, azt mondják.) Hűű, az is mennyire finom sülve, nagyon édes, kicsit megsózva még finomabb! Sütve köretként fogyasztják, mi szaftos párolt zöldséget és sült halat ettünk hozzá.

Az árvaház udvarán van egy karambola fa. Nzuzi felmászott a fára és talált rajta néhány már ehető gyümölcsöt. Az íze számomra nem volt túl jó.

Ahol lakom, a szomszéd ház udvarán van egy avokádó fa, aminek egy nagy ága átlóg ide. Van rajta két avokádó. Elég kicsik még, mert tél van, kb akkorák, mint amekkorákat otthon tudunk venni a boltban. Képzeljétek, amikor itt nyár van, akkor sokkal nagyobbra megnő! És amikor elmeséltem, hogy mennyibe kerül otthon egy darab, azt mondták, el kell jönnöm nyáron is, mert akkor itt ingyen van!! 

Ez volt az 1. beszámoló az afrikai ételekről, természetesen lesz még, lehet, hogy több is, mert a piacon még nem voltam úgy, hogy meg is nézem tüzetesen, miket lehet vásárolni! Szóval folyt. köv.!

Addig is gondoljatok rám, amikor csirkeragu levest esztek!

Galériák Tekintse meg a projekthez kapcsolódó képeinket