2010. július 14.

Levelemhez (hamarosan) találtok fényképeket is a honlapon! www.afrikaert.hu

Mai beszámolómban szeretném röviden bemutatni az árvaházat. Maga az épület –szerintem - éppen megfelelő méretű 11 gyermeknek. Ha belépünk az ajtón, egy nagy „nappali” fogad minket, ahol általában vagyunk, ezt nagyon sok képen láthatjátok. Szemben a bejárati ajtóval van a konyha. Attól jobbra van egy kis folyosó, amiből nyílik balra két kisebb helyiség: egy szoba, ahol az éjszakai nevelőtanár alszik és egy másik, ami picit nagyobb, ez az iroda tulajdonképpen. (Ennek az ajtajával szemben van a nappali másik ajtaja.) Ha tovább megyünk, van még egy szoba, wc, fürdőszoba. A nappali felől van még két szoba, az egyik a lányoké-6 lány van-, a másik a fiúké-5 fiú. Emeletes ágyak vannak a szobákban és egy kisebb szekrény. Az ágyakon szivacsok vannak, amik már eléggé meghatározhatatlan színűek, mert nem lehet mosni őket. Sajnos nem mindegyik szivacson van huzat, pedig az nagyon jó lenne a tisztaság szempontjából, ha mosható huzatok lennének rajta. Ha valakinek van erre adománya, szívesen vennénk! (Az Alapítvány számláján keresztül. Köszönjük!) Párnáról, ágyneműről ne is beszéljünk… A fürdőszobában csak egy zuhanytálca van és külön egy wc.

Igazából nem is azt mondanám, hogy egy árvaházba jöttem, hanem egy nagy család lakik itt együtt, ahol van 11 testvér, van két férfi nevelő, akik felváltva vannak itt, és van két „anyuka”, akik a gondjukat viselik- az egyik hétfőtől péntekig velük is lakik, csak hétvégére megy haza, a másik minden este hazamegy. Melléjük jöttem én segíteni az Alapítvány, az Othniel iskola és az árvaház itteni munkatársainak. Mindenkinek megvan a saját feladata, beleértve a gyerekeket is. Szép rendben mindenki tudja, mi a dolga és pontosan elvégzi mindennap. Étkezések után a lányok mosogatnak. A vízhordás is a gyerekek feladata. Sajnos az árvaházban nincsen víz. Vödrökkel hordják a szomszédban lévő iskolából. Nem könnyű feladat! Amikor én először vittem a vödör vizet, szóltak, hogy milyen erős vagyok!
Nagyon hamar befogadtak maguk közé, nem volt semmi probléma. Az első hétvégén már azt mondták, hogy jöjjek Kongóba és nyissak magyar nagykövetséget! Tudni kell, hogy Kongóban még nincsen, sőt, Kenyában van a „legközelebb” nagykövetség, ami több ezer km ide, repülővel kell utazni. A következő lépés volt a ruhám, amit már említettem. Kedden pedig én kevertem a fufut. Ezt is ismerhetitek már a 3. beszámolómból. Az elejétől a végéig én kevertem, sőt, én is adagoltam ki mindenkinek. Készített róla az egyik gyerek videót is, van bizonyíték! Jó kis edzés volt, nem volt könnyű feladat. Erre már Rigean is azt mondta - az egyik kisfiú -, hogy igazi kongói vagyok! Mostmár csak a pontos mennyiségeket kell megtanulnom, hogy mennyi vízhez mennyi liszt kell és jöhettek vacsorázni hozzám, ha hazamentem!




A gyerekekkel elkezdtük a munkát már a második napon. Igazából ezt ne úgy képzeljétek el, hogy órákat adok nekik. Nyári szünet van, nincs a szó iskolai értelmében vett tanulás. Padok sincsenek az árvaházban, ahol vagyunk. Úgy kell tanítanom őket, hogy ne vegyék észre, hogy éppen dolgozunk. Ha nem tetszik nekik, amit tanulunk vagy megunják, akkor előfordult már, hogy pár gyerek otthagyott, elment játszani.
A térképekkel kezdtünk, azt már írtam egy régebbi beszámolómban, a kontinensek, Afrika országainak megismerését.
A siketmissziótól kaptam két kis színező füzetet minden gyermek számára, amikben van olyan feladat is, hogy a kép egy részletét számok összekötése segítségével nekik kell megrajzolni. Az egyik füzetet most hétfőn fejeztük be, ez Noé történetét mutatta be. Nagyon tetszettek a gyerekeknek az összekötős feladatok. Nincsenek nekik olyan játékaik, feladatlapjaik, amik ilyen játékos fejlesztő feladatok lennének. Nagy türelemmel és nagy precízséggel színezgették a képeket. A színes ceruzák persze hamar elkopnak, hegyezni kell őket, ami nem olyan egyszerű, a hegyező használatához még hozzá kell szokni. Színes ceruzákat én nem láttam másikakat, csak amiket én hoztam – az Alapítvány küldte a gyerekeknek. Olyan nincs, hogy ők leüljenek és rajzolgassanak, mert nincs papír! Néhányat hoztam magammal, de az nem sok rajzolgatásra ad lehetőséget sajnos.
Tanultunk már sok éneket, sok játékot és magyarul is tudnak már sok mindent. Mindennap gyakoroljuk, hogy jól bevésődjön. Ma rákérdeztem, hogy mondják meg, ők mit szeretnének tudni magyarul. Azt mondták: az ABC-t. Rögtön le is írtam nekik, mire előkerültek a füzetek és maguktól elkezdték írni az ABC-t is és másolni még a hónapokat, a számok neveit, amiket előtte már én felírtam nekik egy lapra!
Gyakoroljuk a francia nyelven való olvasást is. Ja azt még nem is mondtam, hogy az árvaházban is lingalául beszélnek egymás között! Az iskolában viszont franciául tanulnak mindent, így nagyon fontos, hogy olvassanak is franciául. A fiúk tegnap alig akarták abbahagyni, ma pedig mondták, hogy olvastak sokat.
Az egyik beszámolómban írtam arról, hogy nem nagyon akarnak velem beszélni a gyerekek. Mert az anyanyelvük a lingala! Franciául nincs nagyon gyakorlatuk. Meg aztán lehet, hogy tényleg új voltam, ezért nem beszéltek velem. Szótlanságuk ellen próbáltam kitalálni dolgokat. Az egyik az volt, hogy elkezdtem lingalául tanulni. Saját játékuk közben odaültem melléjük és kérdezgettem őket. Már az első percben teljesen megváltoztak irányomba! Rögtön elkezdtek nyüzsögni körülöttem és majdnem egymás szavába vágva mondogatták nekem a dolgokat, hogy mi micsoda, hogyan kell mondani, kiejteni lingalául. Persze jókat nevettünk közben, mert nem könnyű a kiejtés. Pl. a ’babus’ szóra magam is rájöttem, hogy az a papucsot jelenti, nagyon tetszett nekik, hogy magyarul is hasonló. Nagyon szeretnek fényképeket vagy filmet nézegetni a laptopomon, ezért azt mondtam nekik, hogy aki nem válaszol x kérdésemre, az nem nézheti a filmet. Ez a módszer nem tetszik nekem, mindenesetre elkezdtek beszélni franciául, érdekes módon valahogy összeszedték magukat és válaszoltak! Azóta már beszélgetnek is velem franciául.
A számítógépen néztünk már több filmet: a régi Vuk-ot franciául, Asterix filmeket, egy filmet a vándormadarakról, A kockás fülű nyulat, képeket Budapestről, az országról, az évszakokról, állatokról, növényekről, fehér emberekről. Egyik alkalommal már láttam, hogy fáradtak a tanulástól, de még akartak képeket nézni, úgyhogy azt találtam ki, hogy magyar gyerekekről mutattam nekik képeket. Az egyik barátnőm ikerlányai nagy sikert arattak náluk!
Mai feladatom kicsit más volt! Ma kifestettem egy termet az iskolában! A festék és a henger két fuvarral már bejutott az iskolába és nagy nehezen összejött az időpont is – több csúsztatás után -, hogy ma festjük Papa Simonnal, ez ideérkezésem óta meg volt beszélve, hogy együtt csináljuk. Mire elkezdtük, lett némi változás a dologban. Papa Simon azt mondta, ő a virágokat fogja rendezni, ami úgy nézett ki, hogy ő állt a virágágyás mellett, mondta, mit szeretne és Papa, a gondnok pedig levágta, megkapálta, legallyazta, elvitte, elültette, stb, amit kellett. Szóval elkezdtem a mai munkát. Persze nagy por volt a teremben, mert az ablakok csak vízszintes rácsok, felesleges ablaküveget rakni, úgysem kell fűteni, de emiatt a pornak szabad útja van a termekbe. Úgy gondoltam, a festés előtt célszerű kisöpörni, mert ha utána csináljuk majd meg, a fal nagyon poros lesz. Többen is kérdezték, hogy én fogom-e azt megcsinálni. A lelkész és az igazgató-helyettesnő kb 5-6-szor megkérdezte, hogy én fogom-e megcsinálni, mire sikerült elhitetnem velük, hogy igen, tényleg én fogok kisöpörni és kifesteni is és nem leszek beteg tőle. A lelkész azt mondta, ezt meg kellene itt is tanulni mindenkinek! Hogy szorgalmasan álljanak hozzá a munkához.
A munkában akadtak segítségeim: a gyerekek. A gyerekek sokszor figyelik, amit csinálok. Mindig akad valaki, aki utánam jön az irodába is, figyel. Így volt ez ma is. Sarah jött és beállt segíteni. Komolyan mondom erősebb a kislány, mint én. Pakolta arrébb a padokat (ami együtt van az ülőkéjével), hogy tudjak könnyebben söprögetni. Utána meg alig tudtam elküldeni enni, annyira akart festeni is. A másik nagy segítségem Rigean volt. Ő nagyon beteg volt az elmúlt hetekben, volt olyan, hogy az egész árvaház nem aludt éjszakákon át, mert ő annyira sírt a fájdalomtól. És ne egy elkényeztetett, gyenge fiút képzeljetek el! Sajnos még tegnap is fájt a bokája és a csuklója, még nincs teljesen jól. Viszont ha történik valami, akkor az utolsó erejét is összeszedi, hogy mosolyogjon, hogy ő is benne legyen. Hála Istennek, ma már nem utolsó erejét összeszedve akart dolgozni, már sokkal jobban van, de a betegség miatt nagyon-nagyon lefogyott, vékonyabb a felkarja, mint a csuklóm! Nincs étvágya még mindig, mindennap úgy kell beleerőltetni az ennivalót. Szóval ma ő volt másik nagy festő. Nagyon precízen, szépen, rendezetten dolgozott, mintha évek óta azt csinálná. Megosztottuk a munkát: amikor ott voltak, én csináltam a fal nagy részét felül, alul pedig ők. Voltak még néhányan, akik benéztek, ők a cseppek feltakarításában segítettek. A munka eléggé elhúzódott, de nagyon élveztük!

A tanárokkal is elkezdtük a magyar-kurzust. Sajnos eddig csak két alkalommal jött össze, nem könnyű az időpont-egyeztetés. Hát, ez az időpont-kérdés tényleg nagyon nehéz az afrikai élet minden területén. Ha valaki azt mondja, hogy azonnal jövök, az minimum félóra. A megbeszélt időpontban nagyon ritka (de előfordult már talán 1-2-szer), hogy odaérnek; minimum félóra a késés, de inkább egy óra - Pedig van karórájuk. A múlt héten voltam egy értekezleten az Alapítvány itteni vezetőjével – Papa Simonnal. Az értekezletről persze fél órát késtünk, de nem volt semmi probléma, mert az elsők között értünk oda, még mi vártunk másokra, hogy tudjunk kezdeni! És persze ilyen helyzetekben senki nem kér bocsánatot, teljesen természetes ez a késés. Vagy inkább ne is nevezzük késének, egyszerűen másképp kezelik az órát, az időpontokat! Ritkán lehet időpontot megbeszélni velük későbbre, általában mindent akkor kell telefonon vagy személyesen egyeztetni, amikor éppen szeretném. (Ez persze magasabb telefonszámlával jár!) Ezt volt a legnehezebb itt megszoknom. Bár ebben a tanévben már otthon is kezdtem hozzáedződni, hála afrikai tanítványaimnak!

További munkáimról/munkáinkról majd később, folytatom majd ezt a témát is!