2010. augusztus 29.

Ma vasárnap van, és a feladatok sűrűsége miatt bent vagyunk a suliban. Jövő hét keddre ugyanis nyílt napot szervezünk az iskolában, ezt készítjük most elő. Délután sikerült egy nagyon jó előkészítő megbeszélést tartani, aminek eredményeképpen megszületett egy kérdőív, amellyel a szülőket fogjuk megkeresni személyesen. A kérdőív célja, hogy felmérjük az iskola környékén, hogy a szülők hogyan állnak hozzá a gyermekeik oktatásához, és milyen megfontolásból taníttatják őket, választanak iskolát, stb. A kérdőív egy szakmai felmérést fog jelenteni, és ugyanakkor lehetőség is arra, hogy az emberek megismerjék az általunk működtetett Collège Othniel iskolát és az iskola által kínált egyedülálló oktatási és szociális lehetőségeket. Ehhez készült segédletként a kérdőív, kifejezetten az iskola környékén élő szülőknek.
Most egy kicsit beszámolok az elmúlt hétről, legalábbis szerdától, mert keddig az előző beszámoló már tartalmazta a történéseket.
Szóval szerdán az iskolában dolgozunk. Sajnos megnehezíti a munkát, hogy nem jó a napelem rendszer, egyáltalán nincs áram, úgyhogy csak az aggregátorral tudunk áramot csinálni magunknak. Ez viszont drága és nagyon hangos. Azért mégis megy valahogy. Toto-val az informatikusunkkal tökéletesítettük egy kicsit az új diák-adminisztrációs rendszert, és elindítottunk egy szülőknek szóló lingala és francia nyelvű információs szórólap létrehozását, amit majd a családlátogatásokkor fogunk osztogatni, ill. ez alapján tudjuk hangosbemondókkal hirdetni az iskolát a környéken az utolsó szünidei héten. Ezzel is siettetjük a beiratkozási folyamatokat, hiszen a kongói szülők leginkább az utolsó pillanatban vagy néhány héttel az iskolakezdés után iratjak be gyermekeit. Itt szeptember 6-án kezdődik az iskola, úgyhogy még egy előkészítő hetünk van.
Csütörtökön újra átellenőriztem az év végi eredményeket, mert volt aki az évzáró óta már sikeres pótvizsgát tett, ill. voltak olyanok is, akik megbuktak. Évkezdésre mindenkinek le kell zárni az év végi eredményeit, ha nem pótolt, akkor sajnos évet kell ismételnie. Ez fontos az új privilege rendszer bevezetésében is, mert a gyerekek privilege státusza függ attól, hogy sikerült-e az előző tanévük vagy sem.
France a városban találkozott a műanyaghulladék-feldogozó üzem vezetőjével, hogy mielőbb bevezethessük a hulladékgyűjtést a suliban. Végül is abban maradtak, hogy külön konténert egyenlőre nem kapunk, mert az a sok eső miatt nem vált be nekik sem, hiszen minden gyűjtött anyag megtelik vízzel, inkább arra kértek, hogy zsákokba gyűjtsük a hulladékot, és vigyük az átvevő helyre, ha összegyűjt egy nagyobb mennyiség.
Ebben az évben valóban be akarjuk vezetni azt a tavalyi tervünket, hogy a nagyon szegény szülőktől, akik szociális alapon ingyenességet kapnak, cserébe műanyaghulladékot kérünk, ami Kongóban szó szerint az utcán hever, mert a háztartási felszerelések nagy része műanyag, pl. a bútorok, konyhai edények. A projekt célja elsősorban a szemléletformálás, a környezet-tudatosságra nevelés, és annak a rossz beidegződésnek az ellensúlyozása az afrikai fejekben, hogyha nincs pénz, akkor „tehetetlen”-nek érzik magukat, és jogot is formálnak a lustaságra, és igény tartanak a külső segítségre.
Eljött a varrógépszerelő is, hogy felmérje a 12 varrógépünk állapotát, és még tanévkezdés előtt elvégezhesse a szükséges javítási munkákat. Mindez kb. 100 $-ba fog kerülni, amire szintén megköszönjük a felajánlásokat Magyarországról.
Pénteken Olivért beírattuk az óvodába. Ez is egy fontos lépés, hogy szeptembertől rendesen tudjunk dolgozni, és ő is jól érezze magát. Egyenlőre mindenhová visszük magunkkal, most pl. az ölemben ül, és amíg írom a beszámolót ő a Kisvakondot nézi egy külön ablakban - így osztozunk a számítógép képernyőjén.
Szerencsére sikerült egy nagyon jó óvodát találni a közelben, úgyhogy teljesen nyugodt szível hagyjuk majd ott. Amúgy itt általában csak fél napos az ovi, Olivér is 12.30-ig lesz óvodában, amikor is majd Mamye, a nagynénje, aki főz nekünk, megy érte, és utána vele lesz, amig nem érünk haza.
Pénteken a suliban kezdtünk, ahol France tartott egy külön értekezletet az iskolakezdési előkészületekkel kapcsolatos teendőkről. Aztán délután a városba mentünk. Először az alapítványunk kongói vezetőjével - a SG-vel találkoztunk és az egyik pályázatírós partnerünkkel, majd egy Brüsszelben élő kongó hölggyel, Emily-vel aki most jelenleg Kongóban van. Az ő esküvőjükre voltunk meghívva júliusban, és ők ajánlották fel a nászajándékuk egy részét az iskolánk és árvaházunk javára (amit még egyébként nem kaptunk meg).
Amúgy egy ilyen "összefutok ezzel-azzal" típusú délután Kinshasa belvárosában iszonyú idegesítő is tud lenni. Ha kicsit felkészületlenül éri az embert - mint pl. tegnap engem - mert senkivel nincs konkrét időpont lefixálva előre, úgyhogy mikor megérkezünk, akkor lehet, hogy épp nincs ott, akihez mentünk és várni kell rá, aztán a városban ad-hoc módon bármikor kerülhetünk dugóba, vagy lehet egy "rendőrös afférunk", ill. ha ez egymás után ismétlődik - mivel több helyre kell menni, akkor estére elmondhatjuk, hogy alig csináltunk valamit, viszont jól elfáradtunk a sok várakozásban és "semmittevésben". This is Africa. :-) Amúgy hasznosan is ki lehet tölteni a várakozási időket. Jól lehet ilyenkor telefonálgatni, átbeszélni egy-két kérdést, esetleg laptopon dolgozni, amíg van benne szufla.
Még egy személyes élmény... Csütörtökön újra találkozunk a tavalyi vizesblokk építés-vezetőjével, Papa Nico-val, aki mikor megkérdeztem hogy van, elmondta majdnem póker arccal (bár a szeme sarkában mégis látszott, hogy küszködik a sírással), hogy a múlt héten halt meg két fia. Az egyik, egy kicsi 4 éves fiú beteg volt, és vérátömlesztést kapott ,de nem tudták megmenteni, a másik pedig egy 23 éves nagy fia, akit elütött egy motor, majd mikor elesett, átment rajta egy autó. A kórházba kerülve nem volt orvos, aki ellátta volna - meg nem is nagyon foglalkoztak vele, mert nem a hozzátartozói vitték be, akik kicsit sürgették volna az ellátását, így aztán még ott helyben meghalt. Azt hittem nem hallok jól, ekkora családi tragédiához még nem volt szerencsém, azt sem tudtuk, hogy vigasztaljuk. Papa Nico-t egyébként nagyon szeretjük, mert hihetetlen munkabírással dolgozik, és megbízható, becsületes ember, ami Kongóban nagyon ritka. Sajnos hozzá kell tenni, hogy az ehhez hasonló halálesetek itt Kongóban elég gyakoriak, számtalan példa van arra, hogy ki hogyan veszítette el egyik-másik gyerekét.
És újra elgondolkodtam, hogy miért is vállalnak itt ilyen körülmények között az emberek 100$-os fizetéssel 6-8 gyereket. Hát nem gondolnak bele előre az biztos, ezért is feladatunk pl. az ilyen irányú oktatás, felvilágosítás is. Aki szeretne segíteni Papa Nico-n, az alapítvány számlájára fizethet be erre a célra szánt támogatást. Mi is támogattuk őt 50 $-ral - sajnos csak ennyit tudtunk rászánni.