2010. szeptember 13.

Angelika:
A majmok nem szabadultak el, mert leesett az első eső, úgyhogy a vasárnapi kirándulás a bonobókhoz az árvákkal elmaradt. Helyette volt egy csendes, várakozással teli délutánunk otthon. Este meg is jöttek a vendégeink, afrikai időszámítás szerint 3 óra késéssel. (ez itt teljesen normális.) Annyi előnye volt a dolognak, hogy a gyerekek már aludtak, így tudtunk egy kicsit nyugodtan beszélgetni.

A negyedik hét France haza menetelének előkészítésével és az iskolakezdéssel telt. Hétfőn, szept. 6-án kezdődött az oktatás hivatalosan az iskolákban, így nálunk is. Olivér aznap volt először óvodában. Az első nap csendes volt, de már jöttek a gyerekek. Minden nap egyre többen lettek, és közben jöttek folyamatosan beíratni a gyerekeket a szülők. Hét végére kb. 200 gyerekünk lett, akiknek a nagy része új diák – ez elég ígéretesnek tűnik - azt jelenti, hogy terjed az iskola jó híre. A tanítást a tanáraink már az első nap megkezdték, ellentétben sok más iskolával. Volt olyan fizika óra, ahol az elején még csak 1 gyerek volt a teremben, de a tanár úgy beszélt, mintha tele lett volna. Ezt jó volt látni!
Kedden este kikísértük France-t a repülőtérre, és meg is vártuk, amíg felszáll a gépe. Egy ilyen repülőtéri kiruccanás 2,5 óra dugóban ülést jelent, kipufogógázzal teli trópusi levegőben, és plusz visszafelé ugyanezt. Körülöttünk kiabálnak az emberek a kisbuszokban, mikor elmennek mellettünk, markolók, úthengerek dolgoznak tőled 20 cm-re még sötétben is néhány útépítésen, amit ki kell kerülni, mások sietnek és dudálnak, a luxusterepjárósok kocsijából pedig bömböl az R&B. Időnként útszéli tüzek mellett megyünk el, ahol a szemetet égetik, és még a tűz füstje is bejön, néha pedig a sülő hal vagy egyéb étel illata csapja meg az orrunkat. Képzeljétek magatok elé… ez még annál is olyanabb.
France távollétében az unokahúga hozzánk költözött, hogy ne legyek egyedül a házban. Nappal pedig állandóan mellettem van valaki a kollégák közül, aki elkísér. Szóval saját testőrségem van. Egyébként többnyire nem a kocsit használjuk spórolásból, hanem a helyi tömegközlekedést.

Az iskolában sikerült megvenni az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket, pl. krétát, füzeteket, nyilvántartási naplókat, stb. ami kellett. A papírbolt, akivel kapcsolatban vagyunk adott egy kis kedvezményt is, sőt kitették a plakátunkat az üzletükbe. Elég jó kapcsolatban vagyunk velük, szívesen látják az Afrikáért Alapítványt.

Vasárnap estére sikerült befejezni az összes beiratkozás felvitelét is az új informatikai rendszerbe. Az elején én csináltam egyedül, hogy közben kijöjjenek a hibák, és tudjak változtatni, aztán átadtam Toto-nak (informatikus munkatársunknak), de mikor láttam hét közben, hogy nem megy neki elég gyorsan, és lassan halad, akkor elhatároztam, hogy behívom vasárnap délután és együtt bevisszük az összes adatot, úgy hogy ő csinálja én meg diktálom. Így is lett, és a végére úgy belejött, hogy most már nyugodt szívvel rábízhatom az egészet. Most kezdi kóstolgatni a relációs adatbázisok logikáját, és az általa nyújtott előnyöket. Jól halad…



Tshava, az ösztöndíjas orvostanhallgatónk nyári szünete is lassan lejár, ezért az ő nyári szünetben az iskolánál betöltött feladatait át kell adni majd egy új embernek. Már meg is van az utódja, Welcome, aki ezen a héten hétfőn érkezett, és el is kezdett dolgozni.
Összességében az első tanítási hetet azt hiszem megelégedéssel zárhatjuk le, bár még a java ezután jön.


Hétvégén sem unatkoztunk:
Szombat délután meglátogatta az árvaházat és megnézte az iskolát egy belgiumban élő támogatónk, Emily akinek az esküvőjén részt vettünk a nyári európai körút során. Ez egy rövid, bár nagyon fontos látogatás volt, mert belgiumi visszatérése után most már saját tapasztalatból tud beszélni, amikor az alapítványról lesz szó.

Vasárnap víz és áram nélkül boldogultam a konyhában, mivel már 3-4 napja nincs víz se áram. Vasárnapra mindenkinek elfogyott a tartalék vize, így az emberek tömegesen járták az utcákat kannákkal a fejükön, hogy találjanak valahol egy forrást, vagy kutat, ahol vizet vehetnek. Már kezdtem én is izgulni hogy mi lesz, mert már alig volt egy 3-4 liter víz a mi tartalék vizes tartályunk alján is, de azért úgy számítottam hogy egy napot még kibírunk WC lehúzás, pontosabban leöntés és fürdés nélkül, úgyhogy kedélyesen meggyújtottam a szenet – kb. fél óra alatt az udvari tűzhelyen (úgy látszik kijöttem a gyakorlatból), aztán megfőztem a lecsót. Szóval elvoltunk.
Délután még bementünk az iskolába, hogy befejezzük az informatikusunkkal az adatok bevitelét a rendszerbe. Mikor beértünk, az iskolai kút körül egy tömeg ember volt, akik szintén a vízhiány miatt már nagyon meg voltak szorulva. Mind a Vízműveknél, mind az Áramszolgáltatónál hatalmas műszaki hiba volt, amit több napig nem tudtak elhárítani, úgyhogy fél Kinshasa felbolydult. Amúgy a TV-ben bemondták, hogy mi a helyzet, csak azt pont azok nem látták, akiket érintett a dolog. Azért az ismerősökön keresztül mégiscsak elterjedt a hír, hogy hétfőtől lesz áram és víz is. Mire besötétedett be is fejeztük a munkát, úgyhogy gyorsan sietni kellett hogy még a teljes sötét előtt kiérjünk a főútra, ahol már van világítás. Aztán találtunk taxit, aki egy darabig elvitt, onnan meg bekéredzkedtünk egy jeep-be, aki szívességből elvitt majdnem az utcánkig. Mit mondjak jól esett a maradék lecsó aznap este. Innen folytatjuk…