2010. október 21.

Reggeli után irány az iskolai ünnepség, ahol az autóból kiszállva a „protokollszemélyzet” (ezzel a címmel kitüntetett felső tagozatos diáklányok csoportja) afféle „sztárokként” fogadott bennünket, így a kislányos zavarunk egyből felszínre is tört. Virágcsokorral köszöntöttek és elfoglaltuk a „VIP páholyt” az iskola bejáratánál.

A kongói és a magyar himnusz felcsendülése alatt már a meghatottság könnyeivel küszködtünk, amihez az is hozzájárult, hogy valamennyi diák ünneplő öltözékére a magyar nemzeti szalag volt felvarrva.
France személy szerint bemutatott és „Olléval” ünnepeltetett bennünket, majd a gyerekek lelkes műsora következett. Elsőként hallhattuk a kifejezetten erre az alkalomra írt iskolai himnuszt, és élvezhettük a gyerekek sajátságos afrikai stílusban előadott szavalatait, ami a rapperek előadásmódját jutatta eszünkbe.
Az alkalom a magyar nemzeti ünnepről, október 23-ról is megemlékezett, illetve részben a mi látogatásunk tiszteletére szerveződött. A tanulmányi elismerések után a mi ajándékaink is kiosztásra kerültek. Az ünnepség nagy tömegbulival zárult és együtt őrjöngtünk a gyerekekkel az idei foci VB slágereire (még jó, hogy ismertem Shakira klipjét), porzott is rendesen az iskolaudvar. Hatalmas élmény volt látni, ahogy a helyi szegénynegyed diákjai a magyar és a kongói zászlókkal együtt táncolnak, énekelnek, és felszabadultan nevetnek. Erre a néhány percre valóban minden hétköznapi gond feledésbe merült.
A következő órában bepillanthattunk a valódi szegény Afrika utcaképébe, ahogy az 500 kisdiák hömpölygő tömegében a három mundele (fehér lingalául) nő átvonult a valamikori katonai kiképző tábor sportpályáján megrendezett tanár-diák focimeccsre. Ezt az érzést szavakba önteni nem lehet, ahogy a gyerekek kiváltságként élik meg, hogy foghatják a Te – (egy mundele) kezed; az érzést, ahogy minden lépésed óvják, védik, figyelik; minden mozdulatod lesik; együtt, velük egy emberként mozdulsz. A kötelező csapatképek és a (minket megint csak megtiszteltetésként ért) kezdőrúgások elvégzése után a diákok nagy lelkesedéssel izgulták végig a mérkőzést, ami végül 3:1-es tanári győzelemmel ért véget. A diákok becsületgólja, amit France rúgott, akkora sikert aratott, hogy a „fehéringes kis verebek” mind „berebbentek” a játéktérre (előzőleg a diákok verebek módjára ültek a pálya szélén lévő kőfal tetején).
A nap Mamy helyi specialitásával, a ponduval (manióka levélből készített spenóthoz hasonlító mártás) zárult, amit Maltinával (malátából készült helyi palackozott üdítő) öblítettünk le. Mamy France unokahúga, aki még eladósorban van. A hagyomány szerint a hajadon lányok, ahol szükséges vezetik a rokonságon belül lévő különálló háztartásokat, ezzel is felkészülve a házas élet otthoni teendőire.