2010. október 24.

Reggel Malukuba indultunk kirándulni.

Ez egy turisták által sűrűn látogatott hely a Kongó folyó partján, amely a magyar Dunakanyarhoz hasonlítható. Hatalmas hegyek és a folyószabályozás hiánya miatt, a víz szabadon hömpölyög.
Utunk során értettük meg igazán a „McDrive” módszer lényegét: Kongóban mindent el lehet úgy intézni, hogy ne kelljen az autó kényelmes közegét elhagyni, legyen az friss pékáru, pénzváltás, tankolás vagy épp mobiltelefon-feltöltés. Egy gyakorlati példa: a sofőr intésére a napernyő alatt, a műanyag asztal mellett, a műanyag székben ülő kiszolgáló személyzet felpattan és a kívánt árut rendelkezésre bocsátja.
Tovább haladva, egy az afrikai országokban mostanság megvalósuló kínai nagyberuházások részeként folyó útépítés kellős közepébe csöppentünk. A szalmakalapos kínai munkafelügyelők egyike éppen az ásás fortélyait tanította a helyi dolgozónak, mialatt a munkagépek kongói sofőrjei a vezetőfülkében az igazak álmát aludták. Az autósok az útfelbontás miatt arra mentek, amerre láttak, mivel nincs terelőtábla, megkülönböztető fények, jelzőlámpa stb… - csak hatalmas porfelhő, gödrök, hepe-hupák és dudaszó!
Néhány 100 méterrel odébb felszedtük Papa Simont (alias SG - S. G. = Secretair General, az Alapítvány helyi képviselője), aki fekete vasalt nadrágban, fekete vasalt ingben, fekete kalapban és napszemüvegben, fülén telefonnal úgy festett az út szélén, mint egy maffiózó. Nekünk sem kellett több, a két mundele nő kipattant a kocsiból, puszi-puszi, fotó, a helyi feketék legnagyobb döbbenetére, persze SG élvezte a helyzetet. Rövid megállót tettünk France volt bentlakásos középiskolájában, amit a 94-es lázadások idején bezártak, és ma önkényes lakásfoglalók birtokolják.
Egy újabb „útkarbantartás” jogcímén három táblával néztünk farkasszemet. Mivel az elterelés itt sem volt megoldott, megismerhettük sofőrünk kreatív oldalát: az európai normák szerint a szalagkorlátnak helyet adó sávelválasztó útpadkára rutinszerűen felhajtott és azt átszelve folytattuk utunkat.
Ráfordultunk a Malukuba vezető földútra, ahol a helyi árusok meglepték autónkat, és friss helyi gyümölcsöket illetve vicsorgó képű, füstölt, szárított, keresztre feszített bébimajmot kínáltak. Ki-ki a maga ízlése szerint vásárolt, SG-nek a gyümölcs, a sofőrnek a majom jutott (10 ezer kongói frank (CDF)), ami alkudozás után hamarosan a csomagtartóban landolt.
A vásárlás után a pálmafás folyópart és a pálmalevéltetős bungalók látványa tárult elénk. A szikrázó napsütésben a Kongó folyón rövid hajóútban lehetett részünk. Az egyetlen fatörzsből kifaragott csónakban libasorban elhelyezett kék műanyag székeken foglaltunk helyet, s úgy gyönyörködtünk a táj szépségében. Valóban lenyűgöző látványt nyújtott. A parton kínaiak horgásztak, jobbunkon jet-ski zúgott, balunkon házi készítésű vitorlás szelte a vörös színű folyó habjait. Ezen a délutánon többek között SG is megtanulta a „Kérek egy üveg sört!” mondatot magyarul.
A tűző nap alatti néhány órás parkolás megtette a hatását …. legalább is „majomügyileg”. A beltéri autóillatosító szerepét átvette szárított majmocskánk, s a kocsit a finom füstölt hús illata járta át.
Az uzsonna MABOKE & CSIKWANGA volt a Nganda-Maboké nevű útmenti településen. A maboke egy falevélbe csomagolt (maboke csomag lingalául), parázson párolódott szaftos csípős halétel, míg a csikwanga erjesztett maniókából főzött, ugyancsak falevélbe csavart, egyszerű köret, első látásra talán a csuhéjában főzött kukoricára emlékeztet. A hely hangulata nehezen szavakban önthető: zsivaj, árusok, zöldség kavalkád, pondulevél halmok és a maboke tűzhelyéül szolgáló hordókból felszálló füst. Szokás szerint az autót megint körülrajzották a helyiek, de alkupartnernek nem minket, mundele nőket, hanem a férfiakat tekintették. Még jó hogy négy helyi férfi kísérőnk volt. A portékák között megtalálható volt az élő szöcske jellegű ízeltlábú, ami magas proteintartalma miatt közkedvelt helyi csemege. Mi, lányok leszavaztuk ezt a vacsorát.
Az este folyamán megismerkedtünk Helennel (magyarul Ilonka) egy afrikai szépségideált megtestesítő varrónővel. A kongói emberek mindennapi életében fontos szerepet tölt be az ápolt, ízléses, divatos megjelenés, ami elsősorban a ruházat színharmóniájában valósul meg. A hagyományos afrikai népviselet szabásában egyszerű, de szín- és mintavilága annál gazdagabb. Legyen az utca bármilyen poros, koszos, a kongói járókelők megjelenése mindig tisztaságot és eleganciát sugall.
Ezt a jelenséget Kongó egyik legünnepeltebb énekese, Papa Wemba a 80-as években indította útjára, amire mára külön „tudományág” épült, a sapologie (sape = divat). A mi varrónőnk is ezt a példát erősítette meg.
A varrónőnk látogatásának oka egy szombati családi alkalomhoz kapcsolódik. France húgának diplomaosztója alkalmából abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy családtagként együtt ünnepelhettünk. A hagyományok szerint az ünnepelt kiválasztja az anyagot és a családtagok ebből készíttetik el az ünnepi viseletet: a nők tradicionális alkalmi ruhát, a férfiak inget. Így az egész család egyforma, összetartozást tükröző „egyenöltözetben” jelenik meg.
Késő este kedves háziasszonyomtól még egy magánénekórát is kaptam, hogy az árvákkal együtt tudjak énekelni. Töretlen elszántsággal igyekezett a fejembe verni a francia nyelv kiejtési szabályait és „welcome” gitárjátékával az afrikai éjszakában szívet melengető vallási énekek szólaltak meg.