2010. október 29.

Az apartman kertjében a saját mangó- és banánfák árnyékában majszoltuk el reggeli banánunkat, illetve az előző éjszaka „termése” a pondu került a reggelizők tányérjára.

A „remek” olyan rosszul nem sikerülhetett, legalább is, a fogyott mennyiség alapján. Minden esetre kijelenthetem, hogy a kimpesei reggelik között a pondus Győri Korpovit keksz is bátran megállja a helyét! Merem ajánlani!
Hazafelé többször tettünk rövid pihenőt, hol útszélen, helyi fiúktól vettünk gombát, hol a régió „zöldséges paradicsomában” vásároltunk. A tartomány e régiójában a talaj rendkívül termékeny, csapadék van bőven, így a helyiek szorgalma bőséges zöldségtermésben mutatkozik meg. Gyönyörű friss, vörös- és zöldhagyma, padlizsán, paradicsom, káposzta, paprika, de még a náluk igen ritka és drága (750 Ft/kg) burgonya is kapható. Itt találkoztam először a „tehénszív” nevű terméssel is, ami kb. fél kg-os, tényleg egy anatómiai szívhez hasonlítható, zöld színű, egy kicsit tüskés felszínű gyümölcs. Belül fehér húsú, savanykás, talán ez volt az egyetlen helyi ennivaló, ami nem nyerte el 100%-ban a tetszésemet. Na jó, a hernyók és az ízeltlábúak széles palettája sem ébresztett bennem csillapíthatatlan étvágyat. Az értékesítési „technikában” a McDrive módszer továbbra is jelen van, sőt még egy kicsit „progresszív” formában is. Ahogy egy autó vagy busz megáll, az út mellé telepedett „zöldségespiac kofái” egy pillanat leforgása alatt körülhemzsegik a járművet, s mindenki a fejére „tornyosított” termékét szeretné a jármű utasaink eladni. Nekik kiszállni sem kell, a portéka helybe érkezik. Nos, mi bizony kiszálltunk, és afféle „európaias” módon jártuk körbe a kínálatot, és válogattuk össze a hétvégére tervezett magyar est hozzávalóit.
Hazafelé a kongói országutak mindennapi látványához hozzátartozó életképeket kaptunk „lencsevégre”. Rozzant fehér, kék vagy épp rózsaszín Peugeot 504-es a zsákos pondu vagy éppen a faszén szállításának legkiválóbb eszköze. Az autó teteje, hátsó csomagtartója roskadásig van megrakodva a zsákokkal és a 3-4 méter magas mozgó torony tetején néhány helyi utas is heverészik.
Persze ez a nap sem lett volna egész autónk kerékproblémái nélkül. Kétszer is kénytelenek voltunk megállni: a „szokásos” kerékcsere után a program egy gumisnál folytatódott. Ekkora már a jó humanitárius turista „asszimilálódott”, átvette az afrikai „életérzést”, miszerint kár bármin is mérgelődni, bízd az isteni gondviselésre, minden meg fog oldódni. Feltaláltuk magunkat, s a pálmafák árnyékában banánt „majmoltunk”, a helyi gyerekeknek játékot, cukrot, ajándékokat osztottunk, a vidékben gyönyörködtünk, s persze fényképezőgépem fókuszába került a helyiek szakértelme a „pálmafametszésről”, avagy juss fel a pálmafa 15 méteres magasságban lévő lombkoronájához és „bozótvágóddal” szabadítsd meg a fát az elszáradt levelektől.