Útinaplók
Afrika mindenkiben más nyomot hagy. Nincs két egyforma ember, aki ugyanúgy mesélné el mindazt, amit itt látott, átélt. Útinaplónkból megtudhatja, kire milyen hatást gyakorolt ez a különleges ország, a maga egyedi, utánozhatatlan kultúrájával, meseszép tájaival. A humanitárius turizmus résztvevői éppúgy megosztják gondolataikat, érzéseiket, tapasztalataikat, mint azok, akik az Alapítvány munkája kapcsán már hosszabb ideje itt tartózkodnak.
Magyaros Grillparti - 12. nap
2010. október 31.
A hosszúra nyúlt szombati „kimaradásunk” és a megesett baleset után kevésbé lelkesen keltünk, de a mai napra is akadt tennivaló: irány a piac és az európai „normák” szerinti kínálattal rendelkező „szupermarket”, hogy beszerezzük minden hozzávalót a délutánra tervezett „magyaros grillpartihoz”.
A Lídia & Angelika kettős gyalogszerrel indult a piac felfedezésére, Szilvi és a fiúk párosa pedig irány autóval „shoppingolni”. A helyi piacnak nagyon jó a hangulata, és a két mundele ismét nagy „visszhangot” váltott ki. „Madame Angelique” tradicionális kongói ruhája a helyi asszonyok maradéktalan elismerését vívta ki. Vettünk mikatét (helyi, házi készítésű fánk), földimogyorót, tojást, búzalisztet és két csomag faszenet a palacsintához. Persze a faszén nem a legújabb palacsintatöltelék, de valamin mégis csak meg kell főzni és sütni a vacsorát! A kongói háztartás a mindennapi főzéshez inkább manióka- vagy kukoricalisztet használ. Az árusok között sétálva igyekeztem feltérképezni a helyi választékot. A nádcukor és a só durva szemcsés, zsákból mérik. Az olyan alapcikkekből, mint a margarin, a tejpor, a spagetti, a halkonzerv, vagy a mosószer, nincs választék, egyetlen márka kapható. A pálmaolajból készült szappanok színei a felhasználásra utalnak, a piros, a sárga vagy a kék mosó, mosdó vagy épp takarítási célt szolgál. A helyi asszonyok kínáltak friss pondut, beteku-tekut és számos egyéb zöld színű leveles növényt. Kapható volt még makemba (zöld sütőbanán), makalele (sáska), mangusztán (lila héjú, fehér húsú, talán méretében és formájában a gránátalmához hasonlítható gyümölcs), pistole (helyi, fehérlisztből készült zsömleszerű pékáru), nyers és füstölt halak, sőt még fekete, fagallyra emlékeztető kis ágacskák is, amit a helyiek fogtisztításra használnak. Megismerkedtem a helyi műhajpiac egy boltjával is. Ekkor tudtam meg Angelikától, hogy az afrikai nők haja nem nő meg hosszúra, így a nőies, hosszabb hajviselethez mindig póthajat használnak. S ha már a hajas témával foglalkoztunk, betértünk egy helyi borbélyhoz is. Nagyon kedvesek, barátságosak, beszédesek a helyiek, bármiről szívesen beszélgetnek. Ekkor jött az ötlet, hogy nem mehetünk haza kongói hajfonat nélkül, így a közelben lévő „beauty salon”-ban megbeszéltük, hogy este a fodrász házhoz jön. A fodrászüzlet alatt nem egy nyugati kultúra szalonja értendő, hanem egy egyszerű, apró helyiség két székkel, ahol a működésképtelen hűtőszekrény egyfajta széfként működik, és fodrászunk pénzváltási szolgáltatást is nyújt. A délután lázas készülődéssel telt, Ivon és Mamy a kongói ételek széles választékával készültek, míg mi magyar csajok paprikás krumplival, uborkasalátával és kakaós palacsintával járultunk hozzá a vacsorához. A magyar és kongói „háziasszonyok” jól megfértek egymás mellett a konyhában, s igyekeztek egymástól ellesni a helyi recepteket. Amíg mi megtanultuk a darált földimogyoróval sűrített gombapaprikás elkészítési módját, addig Douman lelkes tapssal jutalmazta a magyar palacsintadobolási „tudományt”. Tej a meleg és a hűtő hiánya miatt nem kapható, így tejporból kevertem ki a palacsinta hozzávalóját. Az aggodalom feleslegesnek bizonyult, a palacsintatészta jól sikerült, nem szakadt, nem ragadt. Amíg volt áram villanyrezsón sütögettünk, de nem is lett volna igazi Afrika, ha a vége nem szénparázson készül el. Szilvi nem tudott a magyar illatoknak ellenállni, én viszont hajthatatlan maradtam és utolsó kongói estémen is a kedvenc biteku-tekumból és Mamy fantasztikus füstölthalas, gombás, hagymás mártásából lakmároztam.
Jaj, és ha már a hazai ízek … egy pillanatra azért tátva maradt a szánk, amikor magyar vendégünk a kinshasai Mozart Caféból almás és diós sütivel kedveskedett. Többek között ekkor értettem meg, hogy Kinshasa Gombe (ez egy városrész, mint nálunk a Rózsadomb) fehér úri negyedében az itt dolgozó külföldieknek minden beszerezhető. Ők nem szenvedhetnek semmiben sem hiányt, nem nélkülözik a nyugati civilizáció kényelmét, és számukra, elsősorban Belgiumból, mindent behoznak. A helyi folklórzenészek fantasztikus hangulatot varázsoltak, s legyen az magyar bankigazgató, amerikai feleség, ghanai ENSZ küldött, vagy kongói vámtiszt, mind elismerően szóltak a magyar menüt illetően. Az este a 3 órás fodrászkodással ért véget, ahogy a hajfonat a terepjáró fényszórója és egy elemlámpa fényében készült, mert mi sem természetesebb, akkor este Kinshasában megint nem volt áram.