2012. december 01.

Kolléganőnk, Frák Anita évek óta hűséges munkatársa az Afrikáért Alapítványnak. 10. évfordulónk örömére ő is felfedezheti a varázslatos országot, Kongót idei humanitárius turizmus utunk alatt.

A repülőgép kijelzőjén végig kísértem, hogy éppen hol tartunk...és iszonyú hevesen vert a szívem, amikor már láttam, hogy éppen Afrika felett vagyunk. A teljesen sötét repülőn éppen a Hallelujat hallgattam... olyan meghitt, szép pillanat volt...akkor úgy éreztem, tényleg érdemes élni. Utána leszállt a gép...és én már alig vártam, hogy kiszállhassak...onnantól kezdve lelassult az idő. Bámultam ki az ablakon, és amit csak láthattam este Kongóból azon a parányi kisüvegen, minden látványt felfaltam a szememmel. Legszívesebben kiugrottam volna az ablakon. Végre kiszálltunk a gépből...és megérkeztünk.

A csapat ekkor már nagyon egységesnek mutatkozott, és én személy szerint minden egyes tagját a szívembe zártam. Elkezdődtek az igazi kalandok már akkor este. Hála az Úrnak a rengeteg adomány is mind megérkezett épségben. Ezek ellenőrzése és bepakolása után elindultunk szállásunkra. Villany akkor éppen volt, de én jobban szeretem, amikor gyertyával világítunk.

Hogy mit élvezek a legjobban? :-) Amikor esik az eső, és kitesszük a vödröket, és finom kongói esővel
tele lesz... olyan ősi, szép hangulata van... megtanítja az embert arra, hogy tisztelje és becsülje az ég adományait. Bár erre kislánykoromba a nagyszüleim is tanítgattak, így most ezek az emlékképek is ezerszeresen felelevenednek... eszembe jut a dal: Szomjas a föld és alig-alig él, Add már, Uram, az esőt!, Roppan a fű és törik a levél, Add már, Uram, az esőt! (...) Éjszínű felleget közelít a szél, Hoz már az Uram esőt! Telnek a vödrök és csobog a remény, Ad már az Uram esőt!..." Ez Kongóra is abszolút igaz, hogy itt a zöld valóban olyan gyönyörű zöld, hol vadregényes, hol romantikus, hol buja.... de mindig lenyűgöző.