2006. augusztus 28.

Kora hajnalban indultunk el a borongós, esős Budapesti repülőtérről Kongóba,
Kinshasába ahol a választási időszak miatt nemrég még zavargások voltak, mostanra
viszont a békefenntartóknak és a jelöltek békemegállapodásának köszönhetően a hírek
szerint megnyugodott a helyzet.

Végül is négyen indultunk útnak: France Mutombo, az Alapítvány vezetője, Tóth Márton az alapítvány nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársa, Pápai Mátyás barátunk és támogatónk, aki önkéntesként csatlakozott hozzánk és én, France feleségeként immár Mutombo Angelikaként szintén önkéntesként.

Az utazás Brüsszelig "hiba nélkül" zajlott, a csomagjainkat sikerült úgy elosztani
egymás között, hogy túlsúly nélkül indulhattunk. Brüsszelben az átszállásnál ahogy
várakoztunk, már lehetett érezni, hogy Afrikába tartunk, hiszen rajtunk kívül sok
afrikai várta még a gép indulását. Volt köztük gyöngyörűen felöltöztetett,
csodálatos hajfonatokkal rendelkező kislány, fogócskázó fekete kisfiúk, vagány
öltözetű fiatal srácok, tradicionális ruhába öltözött asszonyok, férfiak és újságot
olvasgató, szemüveges fekete öreg bácsik is.

A néhány fehér, aki még velünk együtt várakozott, többnyire a német békefenntartó katonák közül került ki, vagy valamelyik kongói hozzátartozója (férje, felesége) volt.

(Marci benyomásai:) A repülőre várakozó afrikaiakról azért azt is elég könnyen meg
lehetett állapítani, hogy nem az átlag kongói polgárok, inkább Európában sikeresen
szerencsét próbált vagy "beházasodott" feketék. Elgondolkoztam, hogy ők vajon hol
érzik magukat igazán otthon.

Az utunk Brüsszelből először Kamerunba vezetett, ahol a tervezett 1 órás szünet
helyett végül 2 órás veszteglés lett, mert kiderült, hogy elromlott a gép
generátora. A hibát végül sikerült elhárítani, és elindultunk. A Brüsszel Airlines
légiutaskísérői folyamatosan kényeztettek bennünket, minden 20 percben kaptunk
valamit, még fagyi is volt. :-)

A kinshasai reptér, a N'Jilly a szokott fényekkel, kerozingázzal keveredett párás
levegőjével és nyüzsgésével fogadott, bár ez a mostani nyüzsgés sokkal nyugodtabb
volt, mint szokott. Katonák sehol. Commandant Baka, aki már sokszor fogadott
bennünket, most is hűségesen várt minket és gyorsan végigvezetett a kötelező
formaságokon. Az ő segítsége nélkül kb. 5-ször annyi időt töltöttünk volna
sorbanállással és a helyi hatóságokkal való vitatkozással.

Alig volt időnk észrevenni, hogy a reptéri fogadó termeket felújították, kifestették és mintha
újrakövezték volna. Minden tisztaságot árasztott. Talán ez is a választási kampány
része?

Kint a szokásos kis csapat várt minket: Louison, az alapítvány kinti képviselője, Michka, az iskola felügyelője, és Sampard, France bátyja, aki jelenleg az iskolaépítést koordinálja, és a pénzünket kezeli.

Kongói katonákat kint sem láttunk, egyedül a repülőtér parkolójában állt néhány
katonai teherautó és terepjáraó, de azok is az EU békefenntartói voltak.

Ugyanígy, ahogy továbbmentünk a szállásunk felé, az utakon is szokatlan nyugalom volt. A
mindig nyüzsgyő és forgalmas Masina negyeden áthaladva is alig láttunk az utcán
embereket. Úgy tűnik az itteniek megfogadták a tanácsot, hogy este 8-9 után ne
nagyon menjen ki senki az utcára. A szállásunk ezúttal Ngaliema negyedben, azon
belül is Binza-Pigeon-ban található, ami egy jó nevű környék Kinshasában, de azért
még nem vesztette el kinshasai "identitását", mert az utak mentén végig ott voltak
az árusok bódéi, ahol az emberek útközben megállhatnak vásárolni. Sok volt a
gyalogos is, aki hazafelé tartott.

A házunk egy csodálatos igazi trópusi villa, egy családé, akik a felesleges szobáikat kiadják bérbe. A házhoz tartozik egy kocsiszín, egy gyönyörű kert és egy medence is, belül afrikai szokás szerint hatalmas - kétrészes - nappali (egy a felnőtteknek, egy a gyerekeknek) és ebédlő. A szobák egy oldalfolyosóról nyílnak, és itt található a fürdőszoba is. A ház túloldalán van a "háztartási részleg", vagyis az udvaron kialakított mosogató medence (egy
banánfacsoport mellett, ami nekem nagyon tetszett), egy ruhaszárító kötél, és egy
kinti fedett terasz, ahol pl. vasalni lehet, vagy más házimunkát végezni. A főzés a
udvar kövén, szénből rakott kis tüzeknél történik, minden tűz fölött egy fazékban.

Az tetszett ebben a házban, hogy mindenhol elég nagy volt a tér, és mivel minden
földterület vagy le volt betonozva, vagy be volt füvesítve, így nem volt por. Emiatt
az egész udvar nagyon rendezett benyomást keltett, amihez itt Kongóban eddig nem
voltunk hozzászokva.

A ház belülről viszont nem tagadhatja le az általános kongói szegénységet, mert a még másokhoz képest "gazdagok"-nak sincs pénzük a felújtásokra, karbantartásokra. A falak koszosak, a burkolatok töredezettek, a csempék javítgatva lettek, de az is csúnyán, a fürdőszobából leszerelték a mosdót, néhány ajtóról már hiányzik a kilincs, eltűnt a nappaliból a lámpabúra és elszakadt a szúnyogháló az ablakon. Mindezek viszont mégsem lehangolóak, mert így érezzük igazán, hogy "Afrikában" vagyunk, kicsit osztozunk az afrikaiak életkörülményeiben, elviseljük ha nincs víz és vödörből kell mosakodni, és megelégszünk az árammal, amikor éppen van.

Viszont amit örömmel konstatáltunk, hogy nincsenek szúnyogok!!! :-) Most Kongóban
száraz évszak van, ami egészen januárig tart majd. Addig hűvösebb, kellemesebb az
idő, és kevesebb az eső is. Igazán ideális egy misszióhoz!

Matyi benyomásai az első napról:

A reptérre érkezve hihetetlen pezsgés volt,nincs a gép mellet csak 1 lépcső, a
kerozin szagról csak a kedves hostes-ek terelgetése vonta el a figyelmemet.
A reptérről való elindulás után döbbenten láttuk, hogy a főúton, ami a városba
bevezet érdekes a közvilágítás!

Mivel a város áramellátása hagy némi kívánnivalót (napi néhány órát van csak , és
hogy az is éppen mikor és, hogy éppen a város melyik kerületébe, az teljesen
kiszámíthatatlan) ezért az emberek a háztartási szemetet égetik esténként, így a
szemételszállítás hiányát és közvilágítást is egy csapásra megoldották.
Az esték alaphangulatát ezek a fények adják meg, és a tűz mellékterméke (füst!!!)
pedig a város zamatának a biztos alapja !

A vendéglátónkkal közösen elmondott ima utáni köszöntés áhitatát csak a szobán éppen
keresztbe átvágtázó patkány tudta megtörni, persze a bátorsága a kedves állatunknak
nagyobb volt mint a szerencséje. A házigazda rutinos mozdulattal az esemény és az
állat nyakára lépett és mintha semmi sem történt volna (kicsiny házi kedvencünkkel a
lába alatt) fojtatta a köszöntést.