2012. március 09.

A reptéren már várt ránk George, a túravezető és Ági (aki itt csatlakozott csoportunkhoz). Kisbusszal a szállásunkra mentünk, ahol rövid alvást és reggelit követően már zötyögtünk a tanzán határ felé. A vízumhoz szükséges adatlapot már ismerős jó barátként üdvözöltük, hiszen ugyanezen adattartalmú lapokat már töltöttünk ki a repülőn, Kenyába való belépéskor és Kenyából való kilépéskor. (Nem igazán értjük, hogy az útlevél kibocsátója rovatba írt „Nyilvántartó hivatal” milyen hasznos információt jelent akár a tanzán, akár a kenyai hatóságok számára.)
A határnál találkoztunk vendéglátónkkal, Dr. Kabatival és hamarosan megláthattuk, hogy milyen hihetetlen, hogy valaki 35 gyereket szinte sajátjaként nevelve él ilyen szűk helyen és spártai körülmények között.
Rövid longidoi kitérő után (ahol a csoport többi része elfoglalta a szállását és megebédeltünk) megérkeztünk Dr. Kabati házához, ahol a gyerekek énekkel fogadtak minket. Szuahéli nyelven adtak elő dalokat, kicsit még szégyenlősen és bátortalanul. France biztatására előadták a tőle korábban tanult Jambo Rafiki című dalt is. E rövid bemutatkozás után elindultunk a gyerekekkel megnézni az iskolát. Ekkor még mindig kissé zárkózottan viselkedtek, kérdésekre halkan, egyszavas válaszokat adtak. Kézen fogva sétáltunk az iskoláig, minden muzungu kezére minimum két kisgyerek jutott. Odaérve a gyerekek édességet kaptak, így talán kevésbé bánták, hogy péntek délután is meg kell látogatni az iskolát.
Este elfoglaltuk a szállásunkat a doktor házában. Egy szobában lakunk, melynek berendezése egy ágy, két asztal, egy fotel és az elmaradhatatlan szúnyogháló. A mellettünk levő szobában egy ír-francia pár lakik, velük és a ház többi lakójával (beleérve az árvaházat is) osztjuk meg a fürdőszobát. A fürdőben nincs folyóvíz, a poharas, öntögetős módszert használjuk a tisztálkodásra. Az első vacsoránál sokszínű társaság ülte körül az asztalt: két maszály (egyikük oroszlánt is ölt már lándzsával), a házigazdák, egy Kaliforniából érkezett filippinó lány, egy francia srác, egy ír lány és mi, magyarok (már csak a Rejtő Jenő-féle orosz hússaláta hiányzott).

 2012. március 9. péntek
A reptéren már várt ránk George, a túravezető és Ági (aki itt csatlakozott csoportunkhoz). Kisbusszal a szállásunkra mentünk, ahol rövid alvást és reggelit követően már zötyögtünk a tanzán határ felé. A vízumhoz szükséges adatlapot már ismerős jó barátként üdvözöltük, hiszen ugyanezen adattartalmú lapokat már töltöttünk ki a repülőn, Kenyába való belépéskor és Kenyából való kilépéskor. (Nem igazán értjük, hogy az útlevél kibocsátója rovatba írt „Nyilvántartó hivatal” milyen hasznos információt jelent akár a tanzán, akár a kenyai hatóságok számára.)
A határnál találkoztunk vendéglátónkkal, Dr. Kabatival és hamarosan megláthattuk, hogy milyen hihetetlen, hogy valaki 35 gyereket szinte sajátjaként nevelve él ilyen szűk helyen és spártai körülmények között.
Rövid longidoi kitérő után (ahol a csoport többi része elfoglalta a szállását és megebédeltünk) megérkeztünk Dr. Kabati házához, ahol a gyerekek énekkel fogadtak minket. Szuahéli nyelven adtak elő dalokat, kicsit még szégyenlősen és bátortalanul. France biztatására előadták a tőle korábban tanult Jambo Rafiki című dalt is. E rövid bemutatkozás után elindultunk a gyerekekkel megnézni az iskolát. Ekkor még mindig kissé zárkózottan viselkedtek, kérdésekre halkan, egyszavas válaszokat adtak. Kézen fogva sétáltunk az iskoláig, minden muzungu kezére minimum két kisgyerek jutott. Odaérve a gyerekek édességet kaptak, így talán kevésbé bánták, hogy péntek délután is meg kell látogatni az iskolát.
Este elfoglaltuk a szállásunkat a doktor házában. Egy szobában lakunk, melynek berendezése egy ágy, két asztal, egy fotel és az elmaradhatatlan szúnyogháló. A mellettünk levő szobában egy ír-francia pár lakik, velük és a ház többi lakójával (beleérve az árvaházat is) osztjuk meg a fürdőszobát. A fürdőben nincs folyóvíz, a poharas, öntögetős módszert használjuk a tisztálkodásra. Az első vacsoránál sokszínű társaság ülte körül az asztalt: két maszály (egyikük oroszlánt is ölt már lándzsával), a házigazdák, egy Kaliforniából érkezett filippinó lány, egy francia srác, egy ír lány és mi, magyarok (már csak a Rejtő Jenő-féle orosz hússaláta hiányzott).