2012. március 10.

Szombat reggel templomba készültünk. Először nem értettük, hogy hogyan fogunk eljutni Longidoba egy kisbusszal a 25 gyerekkel együtt. Aztán beláttuk, hogy működet a dolog, a gyerekek a szűkös hely és a kényelmetlenség ellenére végigénekelték a utat. A We are living on a light of God hangjaira száguldottunk az úton, és néha a felújítások miatt az út melletti vörös porral borított ösvényeken.
Az istentisztelet előtt a gyerekek szombati iskolán vettek részt, majd következett a France által „igazi fekete miseként” beharangozott esemény. A prédikáció angol és szuahéli nyelven zajlott, a lelkész bemutatta a fehér vendégeket a gyülekezet többi tagjának és Francetól is hallhattunk egy rövid prédikációt. A mise végén a templomból kivonulva kezet fogott egymással az összes résztvevő, érdekes volt látni, hogy milyen kíváncsian fürkésztek minket a helyiek.
Délután játszottunk a gyerekekkel, és az adományként hozott ruhácskákból felöltöztettük őket és mindenki fejére került egy baseball sapka is, illetve minden gyerek gazdagabb lett 2-2 plüssállat. A ruházkodás alkalmával derült ki számunkra, hogy a neve alapján (Johanna) lánynak tartott kisgyerek egy nagyon talpraesett és ügyesen focizó srác. A gyerekek nagy örömmel fogadták a nyuszikat-macikat és a ruhákat is. Cserélgették egymás között a sapkákat és mutogatták a zenélő, csengő vagy éppen rezgő játékaikat. A sorozatos képkészítés is nagyon tetszett nekik és a magyar fül számára meglehetősen furcsa „picsá míí” (picture me) felkiáltással kérték, hogy készítsünk róluk még több fotót. Ekkor már nyitottabban fordultak felénk. Előkerültek a labdák, a tollaslabda-készlet, az ugrókötelek és a frizbi is. A gyerekek hatalmas energiával vetették magukat a játékba, elcsodálkoztunk, hogy a tűző napon képesek kitartósan focizni vagy futkározni a frizbit dobálva. Estére mindannyian elfáradtunk, hazafalé a buszban, az ölünkben 2-2 alvó kisgyerekkel, nekünk is le-le ragadt a szemünk.

 2012. március 10. Szombat
Szombat reggel templomba készültünk. Először nem értettük, hogy hogyan fogunk eljutni Longidoba egy kisbusszal a 25 gyerekkel együtt. Aztán beláttuk, hogy működet a dolog, a gyerekek a szűkös hely és a kényelmetlenség ellenére végigénekelték a utat. A We are living on a light of God hangjaira száguldottunk az úton, és néha a felújítások miatt az út melletti vörös porral borított ösvényeken.
Az istentisztelet előtt a gyerekek szombati iskolán vettek részt, majd következett a France által „igazi fekete miseként” beharangozott esemény. A prédikáció angol és szuahéli nyelven zajlott, a lelkész bemutatta a fehér vendégeket a gyülekezet többi tagjának és Francetól is hallhattunk egy rövid prédikációt. A mise végén a templomból kivonulva kezet fogott egymással az összes résztvevő, érdekes volt látni, hogy milyen kíváncsian fürkésztek minket a helyiek.
Délután játszottunk a gyerekekkel, és az adományként hozott ruhácskákból felöltöztettük őket és mindenki fejére került egy baseball sapka is, illetve minden gyerek gazdagabb lett 2-2 plüssállat. A ruházkodás alkalmával derült ki számunkra, hogy a neve alapján (Johanna) lánynak tartott kisgyerek egy nagyon talpraesett és ügyesen focizó srác. A gyerekek nagy örömmel fogadták a nyuszikat-macikat és a ruhákat is. Cserélgették egymás között a sapkákat és mutogatták a zenélő, csengő vagy éppen rezgő játékaikat. A sorozatos képkészítés is nagyon tetszett nekik és a magyar fül számára meglehetősen furcsa „picsá míí” (picture me) felkiáltással kérték, hogy készítsünk róluk még több fotót. Ekkor már nyitottabban fordultak felénk. Előkerültek a labdák, a tollaslabda-készlet, az ugrókötelek és a frizbi is. A gyerekek hatalmas energiával vetették magukat a játékba, elcsodálkoztunk, hogy a tűző napon képesek kitartósan focizni vagy futkározni a frizbit dobálva. Estére mindannyian elfáradtunk, hazafalé a buszban, az ölünkben 2-2 alvó kisgyerekkel, nekünk is le-le ragadt a szemünk.