2006. szeptember 14.

4-kor keltünk és 5-kor indultunk az építkezésre, az állófogadás kellékeivel, a szalámikkal és paprikával felszerelkezve. Üneplő ruhánk egyelőre egy-egy szatyorban pihent.

András és Angelika foglalkozott főleg a magyar terem díszítésével és az állófogadás előkészítésével, de a szendvicskészítésbe már Lincsi és a helyi hostessek is besegítettek.

Mindent iszonyatos gyorsasággal kellett elkészíteni. Még reggel nem volt kész az iskola homlokzatán az Afrikáért Alapítvány logo, de mire a vendégek érkeztek, az is valami csoda folytán meglett.

9 óra körül már át kellett öltöznünk, mert a magyar delegációnak el kellet fogalnia a helyét a tribünön. Közben történt egy incidens, amikor Francék át akartak öltözni és kocsinkhoz mentek a ruhákért, sajnos kiderült hogy az egyik segitőnk tartózkodott közben a kocsinkben és figyelmetlensége miatt bezarta a kulcsot a kocsiban.

Így nem volt más megoldás, mint hogy betörni az egyik ablakot hogy az ünneplő ruháinkhoz jussunk, mert már a vendégek kezdtek érkezni. A többi cuccaink hol az egyik, hol a másik teremben voltak lerakva, közben folyamatosan vigyázni kellettt, hogy a nagy kavalkádban nehogy ellopjanak valamit.

Itt Kongóban, és főleg ahol nagy a szegénység, sokan lopnak. Az emberek Kongóban úgy gondolkodnak, hogy amit valaki otthagyott valahol, vagy hozzáférhető helyen van tárolva, akkor az biztos már nem kell neki, és gondolkodás nélkül elviszik.

A szendvicskészítést a mi távozásunk után a hostessek folytatták. A folyamatosan érkező vendégeket France és Angelika fogadta a kapunál, majd a hostessek kísérték a helyükre.

Mindennek megvolt a menete, amit persze most sem sikerül előre megbeszélni, de "felvettük a tempót". Már a 3. vendégnél sikerült nagyjából normálisan megtalálni a módját, hogy ki hol álljon és hogyan kísérjük az ülőhelyére a vendéget.

És most egy kicsit a vendégekről: sok olyan barát eljött, akik nekünk nagyon kedvesek: pl. M. Belillard a múlt héten megismert csirkefarmos, Kovács Józsi bácsi, a magyar építész, Olembe Gábor, a magyarul beszélő kongói, Jerry a Celteltől, Clarisse az internetkávézóból, Bibi, Bibish, tavalyról, M. Poba a banánültetvényes, és még sokan mások.

A fővendégek közül is eljöttek néhányan, ami nagyon nagy dolog itt Kongóban, úgyhogy valóban mondhatjuk, hogy rangos eseményt sikerült megrendezni. Megtisztelt minket jelenlétével Kinshasa polgármesterének küldötte, az oktatási miniszter helyettese, és az állam négy alelnöke közül az egyik képviselője.

Mindhárom közjogi méltóságot úgy fogadták a protokoll szerint, mintha maga a polgármester, a miniszter és az alelnök jött volna el.

Az iskola területét védő rendőrök a kapuban felsorakoztak, a zene elhallgatott és a parancsnokuk hivatalosan jelentést tett a miniszternek és az alelnöknek is, amikor megérkeztek.

Olyan érdekes volt azonban, hogy a kapunál a szegény helybéliek nyugodtan jöhettek-mehettek a maguk kis rongyos ruháiban, senki sem zavarta el őket. Kongóban valahogy a főrangú emberek is könnyebben megközelíthetőek, vagy csak azért mert idegen országban vagyunk és nincsenek elítéleteink, beidegződött félelmeink velük kapcsolatban?

Magyarországon biztos jobban izgulnánk, ha az oktatási miniszterrel kellene találkoznunk, mint itt. Érdekes. Az egyes vendégek megérkezése között a mindenhol hallható kongói slágereket játszották a DJ-ink, akik rendszeres időközönként informálták a közönséget, hogy hol is vannak, mi is történik, ki érkezik, mit kell tudni róla, stb.

Ha nem volt éppen semmi újdonság, akkor csak az "Afrikáért Alapítvány"-t éltették és magáról az alapítványról vagy az iskoláról beszéltek.

Az egész ünnepség valójában akkor kezdődött, amikor az alelnök képviselője is megérkezett.

Ekkor mindenki elfoglalta a helyét, és a bemondó felkérte a kongóiakat, hogy énekeljék el a kongói himnuszt. Zenei kíséret nélkül mindenki énekelt, ami nagyon szépen hangzott. Ezután jött a magyar himnusz, amire mi már készültünk egy CD-vel. Be is rakták, de sajnos a mikrofonok és a hangosítás nem volt tökéletes, így nem lehetett sokat hallani belőle.

A nap legkellemetlenebb eseménye volt, hogy Marcit és Angelikát előzetes kérdezés nélkül kirángatták a mikrofonokhoz, hogy ők énekeljék el a magyar himnuszt, ráadásul úgy, hogy az alapzenét alig lehetett hallani. Hát, menet közben csak abban reménykedtünk Marcival, hogy ne sokat halljanak a hamis nyekergésünkből a vendégek. Szerencsére a mikrofon hibájából valóban nem lehetett hallani, így nem égtünk le nagyon. Ha előre szólnak, hogy itt ez a szokás, akkor készültünk volna egy kis kórussal, de így ad-hoc módon nagyon kellemetlen volt, nem is tudtuk igazán átélni ezeket a különleges perceket, pedig nagyon nagy dolog volt, hogy a magyar himnusz hangzik egy kongói iskolai megnyitón, oly sok ember előtt. A magyar zászló kint lobogott a kapu egyik felén, a kongói zázló a másik felén, és magán az épület homlokzatán is egyik oldalról a kongói, másik oldalról a magyar zászló fogta közre az iskola fő feliratát és az Alapítvány logóját.

A himnusz után következtek a beszédek: először France, mint az Alapítvány elnöke és házigazda, majd az oktatási miniszter, az alelnök és végül a magyar delegáció nevében Földvári András (az SN Brüszell légi tartasság igazgatója) szólt.

A beszédek után következett az ünnepélyes szalag elvágás az iskola lépcsőjénél, majd a díszvendégek végigjárták az épületet France vezetésével. Először a napelem rendszer bemutatójára került sor, amit Lőrinc Laci tartott meg.

A miniszter és a többi vendég is ámuldozva és őszinte kiváncsisággal nézegették a szerkezetet, amivel a nap energiáját átalakítva működik pl. a fúrógép. Laci elmondása alapján még a nap folyamán többször odamentek hozzá egyszerű kérdéseikkel (mint pl.: Ez egy hűtőszekrényt is képes működtetni? És a világítást is?), és a megnyitó végén a tömeg ellenére külön megkeresték őt, hogy elköszönjenek tőle is.

Úgy látszik, hogy a napelemnek lesz jövője Kongóban, mert nagyon hatékony, és hasznos a jelenlegi körülmények között. Reméljük, hogy az iskola napelem rendszere nem lesz a helyi tolvajok martaléka, és valóban segíteni tud majd sok kongóinak a most annyira problematikus energiaellátásban.

A termek megnézése után mindenki visszaült a helyére, és kezdődött a gyerekek műsora. A CARO árvaház gyermekkórusa énekelt, és egy kis színdarabot adtak elő az AIDS-ről. Nagyon ügyesek voltak, és mindenkinek tetszett az előadásuk. Ezután a magyar delegáció átadta ajándékát az alelnöknek és az okatási miniszternek: egy-egy népművészeti fali tányért kaptak.

Majd az iskola könyvtárát megalapozandó, Angelika átadott egy francia nyelven írt Magyarország történelméről szóló könyvet a diákoknak. Reméljük, hogy majd később sok sok könyvet tudunk majd küldeni nekik, és hogy az új épületben biztonságos, tiszta helyet tudunk a könyvtár számára biztosítani.

Végül az állófogadásra került sor a "magyar teremben", ami stílusosan piros-fehér-zöld színekkel volt dekorálva. Paprikafüzérek lógtak a falon, és piros fehér-zöld szalagból kötött masnik díszítették az ablakokat. Magyar specialitás gyanánt az itteni körülményeket és éghajlatot is figyelembe véve, téliszalámis miniszendvicseket tudtunk készíteni, reszelt sajttal, uborkával és egy kis piros arannyal díszítve. Mindeninek ízlett, és szerencsére az állófogadás kezdetére megérkeztek az üdítők is, így frissítővel is meg tudtuk kínálni a vendégeket.

Az állófogadás alatt és után különböző újságírók készítettek velünk riportot, még TV felvétel is készült.

Délután, miután összepakoltuk a dekorációs anyagok maradékát, a személyes holmijainkat és az állófogadás maradványait, elmentünk a Bonobo parkba, ami az egész 2 napi feszített munka után jólesett, mint levezetés. Nagyon békés, nyugodt hely ez a park, és a majmokkal való találkozás ismét felejthetetlen élmény volt. Aki nem tudná, a Bonobo egy majom faj, ami a csimpánzzal rokon, vele práhuzamosan fejlődött ki, és jelenleg cska Kongóban található, védett faj. A Bonobo park egy rezervátum a bonobók számára, amely és egyben kutatási terület is az ide látogató kutatóknak. Főleg Alex tudott igazán kommunikálni a majmokkal, oroszul.


Ildikó beszámolója:

Megtörtént a nagyesemény. Amit titkon terveztünk, reméltünk, álmodtunk évek óta, amiért dolgoztunk, izgultunk, szervezkedtünk hónapok óta.

Az első kongói-magyar általános és középiskola megnyitotta kapuit. 2006 Szeptember 14.-én, Kinshasa város Munganga nevű szegénynegyedében felcsendült a magyar himnusz. Felhúzták a magyar és a kongói zászlót, kongói és magyar személyekből álló vendégsereg jelent meg az eseményen.

Diák- tanár- kongói közigazgatási magasrangú képviselő, iskolai kőműves együtt gyönyörködött a barnás-sárga grandiózusnak tűnő, masszív épületben. A 8 darab rendezett osztályteremben, a nagyméretű táblákban, a fokhagyma- és pirospaprikafüzéres dekorációban, a napelem rendszerben és szélturbinában, ami az áramellátás biztositja az iskolának.

A támogatók nevei az egyes tantermeken: Dr. Márton István, Balogh Sándor, Hajnalcsillag Missziós Alapitvány, Kokilla Kft., Polifarbe, Korax, Korvex.

A kongói televzióscsatornák két napja a hrrel vannak tele. A felvételeket a szeptember 14.-ei estei fél 8-as és 8-as hirekben is levetitették.

Boldog nap volt ez. Sok minden okot adott rá. A megkönnyebbülés, hogy valami megvalósult, ami jó célt szolgál. Az, hogy együtt tudtunk örülni neki. Környéken lakók, gyerekek, magyarok, kongóiak. Az, hogy sok ismerős arc tűnt fel a tömegben, és sok elismerő pillantás övezte az épületet, amint a pásztázó szempárok végigmérték. Az, hogy sikerült az első, nagyobb falat akciónkat megvalósitani, hogy tudtunk együtt dolgozni a távoli Kongóval, hogy a jelek szerint sikerült egy fejlesztési projektet sikeresen elinditani, ami például szolgálhat és talán fog is. Ezért sokat kell még tennünk!