2006. március 17.

Mai napunkon már bővlt csapatunkkal vágtunk neki a 40 fokos melegnek. Elsőkent a telket néztük meg ? az arról elköltöző lakó elkezdte kiköltözését, és estére a házat is lebontottuk. A telekre megérkezett mérnökünk.
A munkásokat otthagyva átmentünk a College Othniel 2-be, ahol éppen tízórai szünet volt. A gyermekek nem kapnak ingyenes ételt az iskolákban (terveink között szerepel un. ?pistole-akció??a pistole az itteni buci neve, és szeretnénk, ha a gyermekek mindennap egy pistolet ingyenesen kaphatnának), nincs is büfé, de van egy szünet, amikor a ?mobil-büfé? megérkezik: lehet pistolet, földimogyorót, mikatet venni. A gyermekek sorbaállnak és vásárolják az élelmiszereket. A mogyorot pl. kis ?kupicával? mérik ki kezükbe. A tanárok megvárják, amig az iskolaudvaron minden gyermek elfogyasztja az ételt, majd összeterelik őket, és ezt követően osztályonként sorokba állnak be és hangos közös éneklésbe kezdenek. Először a tanárok vezetik a ?kórust?, de később egy-egy mindenki elé kiperdülő gyermek veszi át a stafétabotot. Önfeledten énekelnek, látszik, hogy jól érzik magukat. Az éneklés közben az egyik tanár elmagyarázta a pedagógiai funkcióját ennek a szokásnak: a gyerekeket így hangolják rá a hosszú szünet utan az órára, ill. csinalnak kedvet nekik a közös tanuláshoz. Kb. 15 perc éneklés után soronként, szép rendezetten mennek be az osztálytermekbe, ahol még kis ideig folytatodik az éneklés.
Ezután 10 óra korul csapatunk kettévált, Ildikó és France egy ebédre volt hivatalos, Sándor én és pedig az alapitvány szociális munkásának férjével, Mishkaval indultunk neki a családokat meglátogatni. A negyed óriási kiterjedésű, több dombon élnek a negyed lakói. Kinshasa 24 negyede közül az egyik legszegényebb. Látogatásunk során egyrészt örömteli volt azokkal a gyerekekkel (és szüleikkel) előben találkozni, akiket fotóról már ismerek, talán több éve is, de másrészt lelkileg megterhelő volt ez a nap. Itt szembesultem azzal, amit leirva sokat láttam a szocialis munkás jelentese illetve a gyermek kitöltött kérdőíve alapjan: sok félarva, árva, szociálisan hátrányos gyermek jár az iskolába. Szinte minden negyedik gyermeknél elhangzott: valamelyik szülő meghalt.
A házak és körülmények heterogének: nagyrészt olyan házakat láttunk, amelyek négy (vályogtéglából vagy betonból készült) falból állnak, belül egy-két helyiség van elkülönitve egymástól. Bútorok szinte sehol nincsenek: az ottlakók gyékényeken vagy ?jobb helyeken- matracon, a földön alszanak. A ?konyha? tobbnyire egy, a ház mellett lévő tűzhelyet jelent; a ?fürdő? az udvaron a csap, vagy egy gödörben esővíz, netán a közeli sziklafal vizesése vagy a folyó. ?Mellékhelyiség? a bokor, a ?nappali? közös: nagyon közel vannak egymáshoz épitve a hazak, és a közös kertekben ülnek együtt a családok, beszélgetnek, a gyerekek együtt játszanak.
Sok gyermekről készitettünk fotókat, és igyekeztük a gyermekek lakóhelyét is lefényképezni. Este fél ötig jártuk a vidéket: hegyre fel, hegyről le. Utak nincsenek, kis ösvények (amik tele vannak szeméttel, gumiabronccsal) vezetnek el bennünket mindenhova. Útközben a gyerekek sok helyen mögénk csatlakoztak, nem akartak elengedni bennünket. Mindenhol kedvesen fogadtak, behívtak a lakók, közvetlenek és nyitottak voltak. Főképp lingalául beszélnek az itteniek, sok gyermek még nem tud franciául- ezt a nyelvet az iskolában kezdik el tanítani nekik. Igy megtanultam én is pár szót, amivel a helyieket köszönthettem, pl. Botikala malamu-viszontlatasra; Nzambe a pambila bino-Isten áldja önöket; Na yoki te- nem értem:)
Az ?utcák? számozása is igen érdekes, sokszor csak a helyiek segitségül hivásával találtunk meg egy-egy házat. Látogatásunk közben megnéztük az alapítvány által támogatott SDA Klinikát is, ahol az orvosok fogadtak bennünket. A kórtermek most is szépen rendezettek ám kötszer, gyógyszer hiány van. Bármilyen ilyen jellegű felajánlást szívesen fogadunk, hiszen célunk az, hogy az iskola közelében lévő klinikán folyamatos és ingyenes orvosi ellátásban részesülhessenek diákjaink.
Ezt követően a College Othniel 1. diákjait is meglátogattuk, egy óra közepén értunk ide, igy csak benéztünk az osztályokba.
Napunkat a telek megnézésével fejeztuk be. Majd France-szal és Ildikóval találkozva jöttunk szálláshelyünkre, ahol ?házigazdanőnkkel? beszélgettem hosszasan: egy másnapi esküvőre készült elő és az esküvői szokásokról mesélt- ugyanúgy polgari és egyházi esküvő van itt is, az egyházi után pedig hatalmas lakoma, reggelig tánc, aj ajándékok átadása, beszélgetés, játékok. Minket is meghivtak az esküvőre. A másnapi főzésre már lélekben készülve Bibish (házigazdánk) recepteket mesélt. Az itteni ételek közül a számomra legkedvesebb a sós-borsos vízben áztatott és azután olajban kisütott manioka; vagy a sült édesburgonya, makemba (sült banán). De fufut is sokat eszünk, ma éppen gombas-mogyoros szósszal. Gyümölcsök közül sajnos a mangonak épp nincsen szezonja, de a maracuja, manguszta igen finom és üdítő. A narancsot zölden szedik le, és nagyon savanyú, tele van maggal; de finom :)