2004. április 12.

Megvagyunk, jól vagyunk. Egészségileg. Lelkileg kevésbé. Hihetetlenül megrendítő a valóságban látni és tapasztalni azt, amit eddig csak fényképeken láttam. Másfél éve segítek az alapítványnál. Megszámlálhatatlanul sokszor láttam már a képeket a Otniel iskoláról, a Caro Árvaházról, de a valóság teljesen más. Sokkal nehezebb, nyomorúságosabb. Első látogatásomkor az iskolában nagyon furcsán éreztem magam. Két gondolat, érzés kavargott a fejemben. Egyrészt szégyelltem magam a hatalmas kontraszt miatt, hogy mi Európában milyen körülmények között tanulunk. Az zakatolt a fejemben, csak ennyit tudtunk tenni, csak ennyit tudtunk tenni? Támogatásunkkal az iskola működőképes, a gyerekek ingyenesen tanulhatnak, a tanárok fizetést kapnak. Ez rendben van és nagyon dícséretes dolog. Ugyanakkor a körülmények katasztrofálisak, nincs villany, kerítés, üresek a falak, szemléltető eszközök sincsenek, az ajtók nem zárhatóak, ezért minden nap teljesen kiürítik az iskolát. A padok kicsik, keskenyek, kemények és kényelmetlenek, a látási viszonyok a tantermekben rosszak. Tábla nincs, a falra van festve fekete festékkel egy táblaszerűség, amin csak maszatolva látszik az írás. Nem értem, hogyan képesek ezek a gyermekek ilyen körülmények között tanulni. A diáktámogatási programunkból befolyó pénz, amit minden hónapban küldünk elegendő az iskola fenntartásához, ugyanakkor nem hagy lehetőséget további fejlesztésre.

Első árvaházi látogatásunk után is hasonló tapasztalatokkal tértünk haza. Adományunkból elsőízben a ház bérleti díját fizetik, a maradékot az ételre fordítják. Ez a két legfontosabb szükséglet. Tető a fej fölött és étel a gyomorban. Ezen kívül semmi, de semmi nincs az intézményben. A gyermekek koszos gyékényeken és szivacsokon alszanak, 3-4-en egymás mellett. Nincsenek ruháik, tanszereik, játékaik. Mégis jókedvvel és egy kis előadással fogadtak bennünket. Énekeltek, mondókát mondtak. 20 gyermek van az árvaházunkban, legtöbbjük félárva, de van közöttük teljes árva is. Egy sebes arcú kisfiú, akit a képen az ölemben tartok, a legnyomorultabb. Senkije sincs, az arca mindíg szomorú.
Szeretnénk ittlétünk alatt mindent megtenni azért, hogy az árvák jobb körülmények között élhessenek a jövőben. Beszéltünk egy asztalossal, utánajártunk, milyen kiadásokkal járna egy emeletes ágy. A számítások szerint munkabáérrel, mindennel együtt kb. 80 USA dollárból, azaz 17.000.- Forintból lehet készíttetni egy emeletes ágyat. Kérünk mindenkit, akit megindítanak a képek és lehetősége engedi, járuljon hozzá a költségekhez. Az összeget bankszámlaszámunkra is el lehet juttatni (11713005-20378846) illetve személyesen át lehet adni magyarországi képviselőnknek, Reisinger Magdolnának (06302621032), aki továbbítja az összeget annak a két magyar operatőrnek, akik e hét szombaton (április 17.) érkeznek utánunk Kongóba. Az árvák nevében előre is köszönjük együttérzésüket.