2006. április 02.

A tegnapi eső után ma szép időnk volt.
Mai vasárnapunkat vidéki, Kinshasatol kb. 1 órára lévő falvakban töltötük. Utunk nagy részében a Kongó folyó mellett haladtunk el: gyönyörű kilátás nyílt a hegyekkel, völgyekkel körbevett folyóra és a azon túl lévő ?másik Kongó? fővárosára, Brazzaville-re.
Itt egészen más a környezet: egészségesebbek és nagyobbak a növenyek, nincsen a szemét eldobálva.
Utunk során eloszor Malaku faluba mentünk, amely a Kongó folyó partjan a mikrotérségben fontos feladatot lát el: innen indulnak és ide éerkeznek a különböző árukat szállitó hajók. A helység nagy része kereskedik: az emberek az út szélén ülve várják az arrafelé elhaladó autókat. Mi is megálltunk, gyümölcsöket venni, hiszen itt olcsóbb, mint a városban. Gyönyörű ananászt, banánt vettünk. Amikor megláttak bennünket, fehéreket, mindent drágábban próbáltak eladni.
Először egy asszonyt látogattunk meg, akinek France és Ildiko (Lincsi) 2 évvel ezelőtti látogatásakor született kislánya, s a fehérek tiszteletére Lincsi nevet adta neki. Lincsi sajnos malárias és nincs jól. Vittünk neki gyógyszert és vitaminokat. 2 éves, még pelenkas és nem nagyon beszél. Dajkanyelvi szókincsébe természetesen az anya, apa már szerepel, de mást még nem mond. Szegény meglepődött és meghatódott látogatásunktól. A falu lakói körénk gyűltek, kezünkbe vehettünk gyermekeket is. Valaki félt tőlünk és hangos sírásba kezdett. Megtudtuk, hogy van a falunak egy Laci nevű kicsi lakója is. Lincsi testvére ugyanis Szilasi László. Ez a kisfiú pedig Ildiko testvére nyomán kapta a nevét?Lassan az egész Szilasi família itt lesz már :)
Innen Ngamanzo faluba mentünk, ahol az iskola tanulói már vártak minket: alig tudtunk kiszállni az autóból, énekeltek és nagyon örültek. Az iskola igazgatója és tanárai szeretettel köszöntöttek és a gyermekeket szépen sorba állitották, illetve gyorsan elkészitették a gyermekek névsorát, ami alapján mindenkinek adtunk egy sorszámot és lefotóztuk őket, hogy iskolaztatási programunkat bővítsük. Összesen 152 gyermekről készítettünk portrét és egész alakos képet, ugyanennyivel kezdtünk el kérdőívet kitöltetni.
A gyermekek lelkesen fotózkodtak és a nagy meleg ellenére türelmesek voltak.
Az iskola négy falbol áll, amelyben pár terem van elválasztva egymástól. Pálmaágakból készített mellékhelyiség az udvaron található.
A tanárokkal történő késöbbi közös munkánk miatti egyeztetés után indultunk a következő településre.
Matonge kicsi falu, kb. 150-en lakják. Először elvezettek bennünket az iskolához, amely legnagyobb megdöbbenésünkre négy szénné égett oszlopból áll: két hete égett le. Azóta a gyerekek a templomban tanulnak. Az iskolába kb. 30 gyermek jár. Közülük 20-at sikerült felkutatnunk es lefotóznunk. Így iskoláztatási rendszerünk egy újabb iskolával bővült.
A fotózast a falufőnök házának udvarán végeztük, egy terebélyes fa árnyékába húzódva a nagy meleg elől. A falu lakóival hosszasan beszélgettünk: a faluban nincs víz és áram. Teljesen elzárt világ. Különös, hogy nincs messze Kinshasatól, de mégis óriási különbség van az emberek viselkedésében, a gyermekek játékában.
Napunk végeztével May Pembe nevű ?strandra? mentünk. Nagyon érdekes volt a ?kongói aranyifjakat? látni. A városban többnyire tradicionális ruhákat viselnek, a fiatalok is, nem lehet párokat látni az utcán. Itt, a strandon érdekesebbnél érdekesebb fürdőruhakölteményeket. Zene szólt, fiúk és lányok ?roptak? óriasi ritmusérzékkel a táncot.
A fiúk megmártóztak a folyóban, én várva őket egy asztalhoz ültem le és ?kötelező fogyasztottam?: trópusi italnak nevezett természetellenesen sárga, nagyon cukros szénsavas, igen közkedvelt üdítőt.
Ekkor odajött hozzám egy fiú, élénken kérdezősködött családi Nagyon közvetlenek itt az emberek: számtalanszor odajönnek?állapotom felől. hozzám, kérdezősködnek (főkent arról, van-e párom:). Francy-val (így hivták a fiút) érdekes dolgokról beszélgettuünk: marketing szakon végzett, közel 1 éve és azóta otthon van, kis alkalmi munkákat leszámítva egyáltalán nem talál munkát. Nagyon sok munkanélküli van itt. Ha már a szociális helyzetről írok, érdekes megemlíteni azt, hogy egyik nap alapítványunk szociális munkásával, Mishkaval beszélgettem. Régebben hajléktalanok között dolgozott. Kinshasa 9 millió lakosa közül majdnem 2 millió küzd lakásproblémákkal (hajléktalan), számos utcagyerek, shege lakik a városban. Legtöbbjük sajnos lop.
Vidéken mindnekinek van hajléka, és kis kertje, ahonnan az élelmiszere megvan, viszont itt az élethez szükséges alapvető dolgok hiányoznak, de erről már írtam.
Este France szüleihez mentek a többiek vacsorázni, én sajnos itthonmaradtam: ötödik napja volt valami baj a gyomrommal és nem tudtam elmenni. De most már jól vagyok.