2007. május 17.

keves Naplóolvasó!

2007. május 17-én ismét elindultunk a Kongói Demokratikus Köztársaságba. Tavaszi-nyári missziós utunk június 17-én zárul le.

Csatlakozott hozzánk egy támogatónk, Béres János, aki már volt velünk Kongóban, 2006. ősszel. Akkor az ország, és az itt látható nyomor olyan komoly hatást tett rá, hogy elhatározta, visszatér ide. Több fontos terve van, amelyet utazásának 10 napjában szeretne véghezvinni.

Ugyancsak 10 napra érkezett János bácsi jó barátja, Durkó Zsolt is, aki operatőrként dolgozik Magyarországon, és elhatározta: kamerájával rögzíti ennek az országnak a mindennapjait is.

Utazásunk kora reggel kezdődött, fél 6 körül érkeztünk a reptérre. Miután érzékeny búcsút vettünk kedvesemtől, France pedig feleségétől, elindultunk a hosszú útra, amelynek az első megszakítása Brüsszelben volt, itt szálltunk át a Kamerunban egy órára megálló, de egyébként közvetlenül Kinshasába tartó járatra. Mivel az előző éjszakát főképp beszélgetésekkel és csomagolással, készüléssel töltöttük, utunk során pihentünk, illetve sokat beszélgettünk, megismertük egymást. János bácsinak 4 gyermeke, 7 unokája van. Szeptemberben Ádám nevű unokája is itt járt Kongóban, és mivel most nem tudott jönni, kedves üzenetet küldött alapítványunk pénzügyi szakemberének.

Zsolt a fél világot bejárta kamerájával, Tanzánia, Hong-Kong, Ausztrália - hogy csak pár helyet említsek.

Doualában (Kamerun) való szünetünk után naplemente és az egész eget betöltő villámok kísérték egy darabig utunkat, gyönyörű (és talán kicsit ijesztő) látvány volt.

Érdekes volt, hogy míg eddigi útjaink során viszonylag kevés fehér emberrel találkoztunk a Brüsszel-Kinshasa járaton, most jelentős volt a fehérek száma. Találkoztunk olasz, lengyel, amerikai, német hölgyekkel, belga üzletemberekkel is. Úgy látjuk, hogy Kongó talán most kezd "felkapottabbá válni".

Leszállásunkat követően megcsapott bennünket a jól ismert párás-füllesztő és hihetetlenül meleg levegő (nagy volt a kontraszt a 10 fokos Brüsszel és a klimatizált repülő után).
A jól ismert repülőtérre azonban kis túlzással élve alig ismertük fel: a ?L?aeroport N?djili? felirat minden betűje erősen, kék betűkkel világított, és a repülőtér tele volt nagy, külföldi, nemzetközi gépekkel.

A váróteremhez érve is a Welcome felirat köszöntött és a feliraton az egyik cég logója, majd észrevettünk a repülőtér falán egy óriásplakátot is (amelyek száma csak az utóbbi időben kezdett nőni). A bejáratnál várt az első ellenőrzési pont, ahol gyorsan továbbjutottunk, itt különválasztották az európai és itteni lakosokat, majd 3 ablak tárult elénk: a VIP/politikus ablak, az ?átlag? ablak, a harmadik ), Itt France-szot?ablak elnevezését legközelebb írom le (addig megnézem elvitték közülünk egy irodába, és új útlevelét nem akarták elfogadni, mi addig vártuk, hogy a lassan haladó sor megmozduljon és mi is túlessünk a bejelentkezésen, útlevélvizsgálaton. Kedves, és nyitott úr fogadott, kérte el iratainkat, minden probléma nélkül áthaladtunk, majd egy fehér köpenyes orvos várt, aki kedvesen rám mosolyogva megkérdezte, hogy vagyok, és megjegyezte, Majd megnézte oltási könyvemet és kedves szavak között utamra?csinosnak talál engedett. János és Zsolt is túljutott az akadályokon, és ezt követően bevittük bennünket az újjávarázsolt VIP terembe, ahol sajnos most a légkondi nem működött?Egy kedves pincérhölgy felhívta a figyelmünket, hogy vásároljunk tőle üdítőt, a kongói emberekhez illő közvetlenséggel. Itt már vártak bennünket az alapítvány munkatársai, Mishka, Gaston és Sampard. Mishka a diákprogramunkat koordinálja, feleségével, Lolo-val együtt. Tavaly született meg kislányuk, akit -a vele való megismerkedés nyomán - Madeleine-nek, azaz Magdinak neveztek el.

Megtudtam, hogy szegény kislány 2 hónapig maláriás volt, 1,5 hónapig kórházban kellett feküdnie. Gaston és Sampard is örült nekünk-mi is nekik.

France azonban még mindig a repülőtér forgalmi irodájában várta, hogy elfogadják új útlevelét. Megjelentek őt keresve különböző magasabb beosztású emberek, melynek követően továbbengedték. Mint utólag kiderült, a Belügyminiszter szimpatizál tevékenységünkkel, és egyik munkatársa intézkedett, emberit odaküldve France ügyében.

Ennek nemcsak azért örültünk, mert a hosszas várakozás után végre várhattuk csomagjainkat és indulhattunk, hanem azért, mert reméljük, sikerül a későbbiekben valamilyen módon együttműködnünk, tervezzük a Belügyminisztériumi látogatásunkat, ha sikerül időpontot kapni.

A reptérről elindulva észrevettünk más változásokat: újabb jelzőlámpák kerültek ki az utcákra. Az utak minősége azonban észrevehetően romlott. Hosszas út után érkeztünk meg, 11 óra felé szállásunkra, amely Ngaliema -Macampagne kerületben található.

Európai szintű a szállásunk, egy apartman-szerű épület, mindenkinek külön szobája van, egy közös nappali, amelyet ebédlőnek is használunk, fürdő, Wc. Az igaz, hogy víz nincs, ezért lavorban hozzuk a vizet és abban fürdünk. Szállásunkra rendőrök vigyáznak.
Az ablakomból a kilátás csodálatos: a kis kert a szomszéd házától választ el, ahol állandó a nyüzsgés. E mellett gyönyörű növények, pálmafa található itt.

Éjfél körül vacsoráztunk igazi kongói ételeket: rizst, pondut, lecsós mártást, fufut, majd nyugovóra tértünk.

Másnap 6-kor madárkerepelés, kakasszó ébresztett, aminek annyira nem örültem, mert ablakom alatt kb. hajnali 2-3 óráig szólt a TV.

Most pedig hamarosan kezdődik a kongói reggeli (pistolet-val; amely az itteni buci neve) így egy ideig fel is hagyok a napló írásával, legközelebb programjaink után folytatom.

Előreláthatólag sűrű napjaink lesznek. Missziónk egyébként 3 részre tagolódik majd: első 10 napban Béres Jánossal közös projektjeit végezzünk (vidéki iskolaépítés, varroda nyitás, árvaház gyermekei számára ételosztás, AIDS és leprakórházak látogatása, utcagyerekek megsegítése), majd 10 napig csak France meg én leszünk itt, a diáktámogatási programmal foglalkozunk majd, utolsó 10 napunkban pedig humanitárius turista csoportunkat fogadjuk, végzünk humanitárius miniprojekteket, illetve a város bemutatására is törekszünk.