2007. május 21.

Mai napunkat egy közös megbeszéléssel kezdtük, majd a már jól ismert gyógyszerraktárba siettünk. A mai gyógyszeradag átvétele után a Kongói Központi Kórházba siettünk. Ezt a kórházat ugyan az állam tartja fenn, de ez csak az épület fenntartást jelenti. Az orvosok és alkalmazottak bérét nem. Így sajnos a betegeknek itt is fizetni kell az ágyért, sőt, még az élelmiszerről is mindenkinek magának kell gondoskodnia. A legszegényebbek számára fenntartott osztályt Angel nővér és csapata ápolja. Mi ide vittünk élelmiszert, gyógyszereket. Az orvosokkal csak hosszas egyeztetés után tudtunk bemenni a kórterembe. Megráző kép fogadott: maláriás, AIDS-es, és mindenféle ás súlyos betegséggel küzdő emberek. Nők és férfiak együtt.

Az ajándékok átadása után a Kongó folyó partján levő leprakórházba vitt utunk. Éppen egy ápolónőt temettek el. Talán leprás volt?.A lepra lappangási ideje 20 év.

Döbbenetes kép fogadott itt is. Átadtuk a főorvosnak a gyógyszereket, és amíg France elment élelmet vásárolni a betegeknek, addig végigjártuk a leprásokat. Mindenki elmesélte rövid élettörténetét. Legtöbbjük évtizedek óta szenved a betegségben. A legrégebbi betegnek már hiányzik a két lába, mankókkal jár. 1974 óta beteg. Mégis elégedett az életével, csak a gyermekei számára szeretne megélhetést biztosítani: tanulmányaik finanszírozásával. De nem tudja megtenni. A többiek is főképp gyermekeik miatt aggódtak. Anyák, akik 20-25 éve betegként látják el családjukat. Általában a betegek vidékről érkeztek ide. A népi hiedelem szerint azt gondolták betegségük kezdetekor, hogy el vannak átkozva, ezért nem is gyanakodtak a halálos kórra, csak amikor, már nem volt kezük vagy lábuk. Beesett arcok, véres szemek (a végtagok után a szemet is megtámadja a betegség), csonka lábak és kezek, hegek a bőrön. Megrendítő volt számunkra mindezt látni.
Amikor France megérkezett a kenyérrel, banánnal, naranccsal, liszttel és szardíniával körbejártuk a kórház épületeit és szétosztottuk az élelmiszert. Valaki fekve fogadta mert már felállni sincs ereje. Találkoztunk iskolánk egyik tanulójával is a kórházban, neki vakbélműtéte volt, azért került a kórházba.

Az élelmiszer kiosztása után a betegekkel együtt énekeltünk, Béres János imádkozott és a főorvos mondott köszönő és köszöntő szavakat.

Mindenképp visszajövünk még ide, reméljük, tudunk többet is segíteni ezeken az embereken.