Vissza

Útinaplók

Afrika mindenkiben más nyomot hagy. Nincs két egyforma ember, aki ugyanúgy mesélné el mindazt, amit itt látott, átélt. Útinaplónkból megtudhatja, kire milyen hatást gyakorolt ez a különleges ország, a maga egyedi, utánozhatatlan kultúrájával, meseszép tájaival. A humanitárius turizmus résztvevői éppúgy megosztják gondolataikat, érzéseiket, tapasztalataikat, mint azok, akik az Alapítvány munkája kapcsán már hosszabb ideje itt tartózkodnak.

A munkanélküliség segíti a vallásosság terjedését

2007. június 04.

Régen jelentkeztünk naplóval, ennek oka az, hogy az elmúlt napokban főképp iskolánk környékén dolgoztunk, külső szemlélő számára nem annyira látványos dolgokon: én az alsó és a felső tagozat igazgatóival aktualizáltam az osztálynévsorokat, azaz pontosan tudjuk, melyik gyermek bukott meg vagy váltott osztályt a tavalyi misszió óta, és pontosan mely gyermekek járnak az iskolába, és melyik osztályba. Nehany gyermek otthagyta az iskolát, valaki betegség, valaki költözés, haláleset miatt, de sajnos meg is halt tanulónk.

Szerdán az alapítvány munkatársainak tartottunk megbeszélést az új szervezeti szabályunk kapcsán, este 8 óra után jöttünk el az iskolából, csütörtökön pedig tanári értekezletet hívott össze France iskolánkban. A tanárok áprilisban tartottak egy szemináriumot, ahol pedagógiai és financiális, szervezeti kérdésekről beszéltek, ennek jegyzőkönyvét elolvasva reflektált France a felmerülő kérdésekre.

Sok új gyermeket le is fotóztunk, illetve adatlapokat vettünk fel, azonban ez a munka még folyamatban van. Iskolánk egyik igazgatója, Joel és egyik tanára, Jacques nagyon aktív ebben a feladatban. Egyik nap, amikor késő estig bennmaradtunk az iskolában, nemcsak jót beszélgettünk, hanem többek kérésére pihenésképp felírtam a táblára a magyar ABC-t. A tanári karból némelyek nagyon nyitottak a magyar nyelvre.

Délutánonként tárgyalások várták az alapítvány munkatársait, voltunk a Vodacomnál internet ügyében, és az Európai fejlesztési Alapnál. De a misszió harmadik blokkjára, a humanitárius turista csoport érkezésére is egyeztetjük a programokat, előkészítjük a terepet.

Hétvégén egy konzervatívabb gyülekezetet látogattunk meg, ahol igazi közösségben élnek egymással az emberek: hetente többször találkoznak, közös programjaik vannak, tudnak egymás problémáiról, betegségeiről, látogatják egymást. A gyülekezeti épület nagyon szegényes és befejezetlen, de a hívek megtöltik élettel. A gyülekezetnek van egy A mamák (itt így hívják a nőket) nagy örömmel és átéléssel?asszonykórusa is énekeltek, sőt, szinte egész délután kóruspróbát tartottak, ami nem tudom, a mi tiszteletünkre történt-e, vagy valami más okból, de szépen hangzott.

A héten olvastam egy felmérést, amely a kongóiak vallásosságáról szólt.. A felmérésben érdekes kérdéseket tettek fel a kutatók. Például: mi a fontos egy vallásban? Az alábbi válaszok születtek: fontos, hogy jó közösséget formáljon a vallás. Fontos egy vallásban, hogy megtanítson imádkozni. Védelmet nyújtson, örömet adjon. A kongóiak nagy része vallásos, nagyon sok keresztény él az országban. A kereszténységnek különböző fajtái divatosak. De emellett pl. muszlimok is élnek az országban (2%).

A felmérésben megjegyzett érdekes adat volt, hogy a lakosság 26%-a munkanélküli. 37%-a diák. A kutatók szerint a nagy munkanélküliség, illetve a mindennapok problémái miatt magasabb a templomba, gyülekezetbe járók száma is.

A következő három nap még a humanitárius turizmus előkészítésével, és az iskolai munkálatok befejezésével fog telni. Reméljük, végzünk mindennel!