Vissza

Projektek

Kérjük, olvassa el projektjeinkről szóló leírásokat, és amennyiben támogatni kívánja az adott célt a projekt leírása alatt található „támogatom” gomb megnyomásával megteheti azt.

Köszönjük érdeklődését!

„11 árva gyermek otthona volt veszélyben”-

befejezett projekt

Sikeresen befejeződött gyűjtésünk az árvaház épületének megvásárlására! Köszönjük a támogatásokat!
ÁRVAHÁZ VÁSÁRLÁSA
- AZ ÁRVÁK BIZTONSÁGA ÉS ÉLETKÖRÜLMÉNYEIK JAVÍTÁSÁÉRT –
PROJEKT

Tegyünk együtt az árvák otthona megmentéséért!

A megvalósult épületvásárlásról képek az alább található Galériánkban! Köszönjük támogatóinknak!

ÁRVAHÁZ VÁSÁRLÁSA
- AZ ÁRVÁK BIZTONSÁGA ÉS ÉLETKÖRÜLMÉNYEIK JAVÍTÁSÁÉRT –
PROJEKT

Tegyünk együtt az árvák otthona megmentéséért!

 

Előzmények:
A La Providence Árvaház kiemelt intézménye az Afrikáért Alapítványnak 2008-as fennállása óta.
A La Providence Árvaház fejlesztése és a gyermekek életkörülményeinek javítása nagy prioritású célként szerepel jelen terveink között.

Idén szeptemberben két éves volt az Árvaház. A 11 kicsi, nevelt árvánk már nagyon beilleszkedett, összeszokott és gyakorlatilag otthonukká tették az intézményt. A közös életük szerény keretek között indult, de az Árvaház létrehozása óta folyamatosan fejlesztjük a körülményeiket – támogatóinknak köszönhetően. A 11 gyermeken kívül több gyermeket egyelőre nem akarunk felvenni, amíg nem valósulnak meg teljesen a tervezett fejlesztések. Azonban hosszú elemzés után arra a következtésre kellett jutnunk, hogy nem lehet igazán jól fejleszteni az árvák otthonát, amíg nincs teljesen az Alapítvány tulajdonába az épület. Hiszen a jelenleg bérelt ingatlan bérleti szerződése nem biztosítja hosszú távra az intézmény működését. Pl. októberben felszólítást kaptunk, hogy hagyjuk el az épületet. A tárgyalások után kiderült, hogy csak a bérleti díj ok nélküli emelése állt a fenyegetés hátterében. Ezzel együtt minden általunk véghezvitt fejlesztés az ingatlan állapotában, a ház értekét növeli és a bérlet díj emelésére jogosítja fel a tulajdonost.

Sajnos azonban további fejlemény, hogy három hete az Árvaházunk telkének felét a tulajdonos eladta, mivel egy éven keresztül nem tudtunk támogatást szerezni a létesítmény megvásárlására. A maradék telek, ahol az árvaház épülete is áll értékesítés alatt van. Ezért sűrgősen keresünk támogatókat az épület megvásárlására, hogy árváink ne kerüljenek messze az iskolától, és ami a legfontosabb, ne kelljen elválniuk megszokott otthonuktól, és egymástól.

Az épületre eddig már több mint 6.000 dollárt költöttünk, sok kéz fáradozott azért, hogy otthonossá tegyük a házat a gyermekek számára.


Ezért összefogásra van szükség, hogy az Alapítvány Árvaháza magántulajdonba kerüljön, és így a gyerekek ne legyenek kitéve a jelenlegi tulajdonos szeszélyeinek. A havi bérleti díj folyamatos növelése, a fejlesztések, bővítések blokkolása nem engedhető meg tovább. Jelenleg 11 árva gyermek otthona van veszélyben. Azért hívjuk fel a külföldi és hazai támogatóink figyelmét, hogy közösen tegyünk meg mindent a La Providence Árvaház megmentésért. Jelenleg ígéretet kaptunk egy támogatónktól, hogy amennyiben megvásároljuk az árvaház telket  ő újjá építi az épületet. Tudván, hogy minden forint számít, minden felajánlást előre megköszönünk a gyermekek nevében!

A jó hír, hogy korábbi felhívásunknak köszönhetően egy amerikai támogató jelentkezett 12.500 dollár felajánlással az árvaház vásárlására, amennyiben a maradék 12.500 dollárt összegyűjtjük, azaz 2.250.000 Ft-ot. Az ingatlan most már összesen 25.000 dollárba kerül.


1. Az Árvaház épületének, valamint a megmaradt telekrész megvásárlása és felújítása vagy újjá építése (sürgős)

Leírás és indoklás:
Az Árvaház épületének megvásárlása tulajdonképpen az egész fejlesztési projekt legfontosabb előfeltétele, mivel az új körülmények megteremtéséhéhez sokféle átalakításra, felújításra van szükség, amit bérlőként nem tudunk felvállalni, hiszen a tulajdonos nem téríti meg nekünk a befektetett pénzt.

Maga az épület jelenleg bérlemény és kb. 200$/hó folyamatos költséget jelent az Alapítvány számára – valójában kidobott pénz.
Ennek ellenére eddig több, mint 6000$-t költöttünk az Árvaház épületének karbantartására, fejlesztésére, amit a tulajdonos nem térít meg, sőt, ha meg akarjuk majd vásárolni a házat, ez csak tovább emeli az árat, arról nem is beszélve, hogy a kongói háztulajdonosok gyakran kiköltöztetik a bérlőt miután az rendbe hozta a házat, és valaki másnak adják bérbe sokkal drágábban. Ez az általánosan szokássá vált inkorrekt magatartás gyakorlatilag veszélyes a gyerekekre és az egész intézményre nézve is.

Mindezek miatt arra a következtetésre jutottunk, hogy az épület megvásárlása és fejlesztése a leghatékonyabb, legolcsóbb és legbiztonságosabb hosszútávra nézve.

További előny, hogy az Árvaház megvásárlása és felújítása esetén lehetőségünk lenne az épületben állandó önkéntes szállást és vendégszobát létrehozni. A FAO (ENSZ élelmezés és mezőgazdasági szervezete) támogatásával zöldséges kertet alakítanánk ki a ház körül, amely élelmiszer biztonságot teremetne az árváknak. Továbbá az intézmény befogadóképességét és így a gyermekek létszámát tudnánk növelni.

A folyó víz bevezetése pl. azért lenne fontos, mert víz jelenleg csak az iskola kútjánál nyerhető, amiért kb. 100m-t kell gyalogolni az Árvaháztól. A víztároló edényeket naponta fel kell tölteni, a gyerekeknek vizeskannákat kell cipelni, és a sok ki- és betöltögetés és a különféle tárolóedények és kannák tisztán tartása is külön feladat, ill. egy egészségügyi veszélyforrás, ha ez esetleg elmarad. A sok teendő így általában csökkenti a vízhasználatot, ami a higiénia és az egészség rovására megy.

 

Reméljük, hogy sikerült egy átfogó képet adni a projektről. Amennyiben még további információt szeretne, kérjük keresse a munkatársainkat!

 

Amennyiben szeretné támogatni az Árvaház megvásárlását-fejlesztését, kérjük ezt honlapunkon keresztül tegye meg (támogass most!--> azonnali pénzbeli támogatás) vagy a projektre elkülönített bankszámlaszámunkra (Afrikáért Alapítvány 11713005-20406680 // külföldi utalás esetén: IBAN: HU13 1171 3005 2040 6680 0000 0000, Swift kód: OTPVHUHB) utalja át támogatását. A megjegyzés rovatba kérjük mindenképpen tüntesse fel: „Árvaház vásárlás”

 

Támogatásukat árváink nevében is hálásan köszönjük!

France Mutombo
Elnök


 

Kapcsolódó aktuális Tekintse meg a projekthez kapcsolódó aktuálisokat

A Nyelvparádé nálunk már hagyomány!

2017. szeptember 12.

Már hagyománynak számít alapítványunk életében, hogy az őszt a Nyelvparádén kezdjük. Idén 18. alkalommal került megrendezésre szeptember 8-10. között az esemény További információk

Megjelent Türke András István legújabb, az Európai Unió első afrikai misszióinak geopolitikáját bemutató könyve

2013. szeptember 15.

2013 szeptemberében Párizsban megjelent Türke András István második francia nyelvű könyve, La géopolitique des premières missions de l'Union européenne en Afrique címmel. További információk

Egyre népszerűbb a magyar fánk Kongóban

2013. március 25.

Babay János lelkes önkéntesünk elindította fánksütés projektét La Providence árvaházunkban. A projekt célja az volt, hogy változatosabbá tegye a gyermekek étkezését, valamint a kenyér- és fánksütés szakmai alapjait megtanítsa a nekik. Nagyon köszönjük azoknak, akik eddig támogatták az ún. 'fánk projektet'! Ezúton hívunk fel mindenkit, hogy aki... További információk

Önkéntesek, Buani és árváink nagy munkában

2013. január 09.

Önkénteseink januárban töltik utolsó hónapjukat Kinshasában, az utolsó napokat is kihasználják, minden létező feladatot megtalálnak, amely eddig nem volt elvégezve. Így például Balázs vezetésével és Buani diákunk segítségével a La Providence árvaház fiai lépcsőt építenek, amely jelentősen meg fogja könnyíteni az iskola és az árvaház közötti... További információk

Árvaház fejlesztés -FELHÍVÁS-

2012. november 23.

2012 májusában a nemzetközi szintű összefogásnak köszönhetően megvásároltuk 11 árvánk számára a 2008 óta bérelt ingatlant (épület és a hozzátartozó telket).Most hogy tulajdonunkban van az árvaház, határozottan szeretnék azon fejlesztéseket véghezvinni, amelyek hosszú távú életkörülmények javítását biztosítaná a kis árváink számára. A lakás egy... További információk

Kongó most vagy soha! -Last minute ajánlatunk-

2012. október 29.

12 nap,11 éjszaka November 30.- December 11. Az Afrikáért Alapítvány 10 éves évfordulója számos meglepetést és áldást hozott. 10 évet kellett várni, hogy versenyképes repülőjegy árajánlatot kapjunk, Tanzánia vagy Kenya közismert turisztikai céljainak eléréséhez viszonyítva is. Idén a Turkish Airlines-nak köszönhetően a repülőjegy árát sikerült... További információk

Galériák Tekintse meg a projekthez kapcsolódó képeinket

Árvaház vásárlás 2012

Régi-új házunk előtt! Köszönjük minden támogatónak! Az épület papayafával Délutáni tanulás, ajándékokkal Nahomie
A fiúk szerelnek Az épület fejlesztésre szorul A kertünk Ajándékbontogatás Tetőcsere esedékes